Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Egy karrier vége. Ennyi volt – Kizárták Demeter Mártát a honvédelmi bizottságból

0 megjegyzések 2 megtekintés
A parlament 124 igen, 25 nem szavazattal felmentette Demeter Mártát, az LMP országgyűlési képviselőjét a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából.

Kövér László az Alkotmányvédelmi Hivatal új jelentése után kezdeményezte Demeter felmentését, az AH szerint Demeter Márta egyes lépései nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek. Demeter alelnöke volt a bizottságnak. Az Orbán Flóra-ügy miatt kellett távoznia: tavaly október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták a honvédség A319-es Airbusával Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányát, Flórát.

Kiderült, nem Orbán, hanem egy azonos vezetéknevű katona kétéves lányáról van szó, aki – édesanyjával együtt – engedéllyel utazott a gépen. Egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította Demeter Márta, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatóját, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztost. Erre reagálva a Honvédelmi Minisztérium több képviselője is közölte, hogy Maróth Gáspár nem utazott a gépen.

MTI/PestiSrácok

(echotv.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.