in , ,

Egy év alatt kilencezer késelés történt Londonban

Ilyen számokkal büszkélkedhet a brit főváros a pakisztáni származású polgármestere

Az Evening Standard által kikért adatok lesújtó képet festenek a brit fővárosról. A számok alapján átlagosan naponta 40 késes bűncselekmény történik Londonban. A dokumentumokból az is kiderül, hogy 2017 és 2018 között összesen 29 232 ilyen bűneset volt, ebből 9 030 darab késelés történt. Más fénytörésbe helyezve: átlagosan minden negyedik napon meghalt valaki egy késelés miatt a brit fővárosban.

 

A brit lap kimutatásait a londoni rendőrség főnöke, Cressida Dick is megerősítette, mint mondta, negyven év nem voltak ilyen súlyosak az állapotok Londonban.

A legveszélyesebb kerületnek Southwark bizonyult, ahol 1594 késes bűncselekményt regisztráltak. Itt történt a legtöbb késelésből származó haláleset is, egészen pontosan 17.

London 32 kerületéből mindössze egyetlen egyben, Bexleyben nem történt halálos kimenetelű késelés az elmúlt két évben.

A késelések elkövetői a statisztikák szerint zömmel 25 év alattiak, 73 százalékuk pedig feketebőrű vagy egyéb kisebbségi.

Sadiq Khan a városában tapasztalható romló állapotok ellenére következetesen hárította a felelősséget. Rendszerint a kormányt okolja, amiért nem biztosítanak elég anyagi forrást a közbiztonság javítására. Igaz, maga Sadiq Khan sajátos módon értelmezi a közbiztonságot, hiszen ő mondta azt, hogy a terrorizmus a nagyvárosi élet része.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Egy éve nyert a Fidesz! – videó

Bréking – Megtámadtak egy Fidesz-aktivistát Miskolcon – Ez ma az ellenzék – Nőre támadtak