in ,

Egy baloldali ember üzenete: Tóta W. Árpádnak köszönhetem, hogy a Fideszre szavazok

„Az amit ő művel, annyira visszataszító, hogy arra nincsenek szavak”

Kaptunk Facebookon egy rövid üzenetet, és ezt most változtatás nélkül továbbítjuk:

 

Baloldali vagyok, de nem vagyok bigottan különböző pártoknak híve. Képes vagyok racionális gondolkodásra, amit a két oldali szimpatizánsok szinte már teljesen elfelejtettek. Minden oldal sajtóját olvasom, és ez a fröcsögve gyűlölködés, amit a két oldalon találok, engem visszataszít. Már-már úgy voltam, hogy a Kutyapártra szavazok, vagy inkább otthon maradok, aztán megláttam a baloldali gyűlölködés egyik nagymesterét, Tóta W. Árpádot. Olvastam az eredeti helyen a cikkét, és a közösségi oldalon is. Az a gyűlölet, ami belőle jön tette be nálam végleg az ajtót. Döntöttem! Nem maradok otthon, és nem a Kutyapártra fogok szavazni, hanem a Fideszre! 2022-ben legalábbis. Számos anyagi előnyöm is származott az elmúlt Fidesz-kormányokból, a családom is elég jól járt, és jelentős SZJA visszatérítést is kaptunk, már tudjuk idén, hova megyünk nyaralni, rég volt ilyen. Elismerjük a kormány járványügyi intézkedéseit, de úgy véljük, ez a minimum. Tóta W. Árpád eszementsége, és aljassága juttatott el végül engem oda, hogy a Fideszre szavazzak! És elviszem az egész családot szavazni, mert nem kérünk ebből a gyűlölködésből. Ha valamit elért Tóta W. Árpád idén nálam, az az, hogy Fideszes lettem. A nevemet kérem ne hozzák nyilvánosságra.

 

Eddig a levél. Szinte minden sorával egyetértünk.

Tóta W. Árpád pedig ha úgy vesszük, jó ügynöke a Fidesznek.

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Agyhahál – Látszik, hogy nem a kerületben lakik Kunhalmi – Összekeverte a Pestszentimrei postát a Pestszentlőrincivel – Teljes káosz

A sátánista Tóta W. vallásellenes fröcsögését saját olvasói sem tolerálták – Megjöttek az olvasói kommentek