Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Eddigi munkásságát szemlélve Gelencsér Ferencet sem az eszéért tették meg Momentum-elnöknek

0 megjegyzések 1 megtekintés

Eddigi munkásságát szemlélve Gelencsér Ferencet sem az eszéért tették meg Momentum-elnöknek. A pártvezér májusi megválasztása óta számos alkalommal adta jelét, hogy elődeihez hasonlóan ő is súlyos Orbán-fóbiában szenved. Legutóbb sárkányölő Szent Györgyhöz hasonlította a kormányfőt, aki – végezvén a fenevaddal – nem tud mit kezdeni magával. „Sárkányra van szüksége – kacarászta a jópofa Laci. – Ez lehet a migráció, bár senki sem akar idejönni. Lehet egy magyar származású amerikai vállalkozó, aki egyébként a kormányfő korábbi támogatója. Lehet a »gender«, jelentsen ez bármit is államszervezési szempontból.” Gelencsér pszichiáter úgy látja, a miniszterelnök kétségbeesetten védi a barikádokat, miközben a „(fülke)forradalom” véget ért.

 

 

A napi eseményekből sem akar kimaradni a magas fordulaton pörgő vezér. Jó példa: a katatörvény ellen háborgók az ő buzdítására foglalták el a Margit hidat. „A civilek érthető módon nehezen szervezik meg magukat – magyarázta igyekezetét –, logisztikai nehézségeik vannak, nincsen hálózatuk, mi ebben tudunk segíteni.” Egyik idvezült pillanatában azt ecsetelte, ha kitartanak a tüntetők, lesz eredmény. „Nem azt mondom, hogy legyen megint 2006, de ha húszezer fő kimenne, az kritikus méretű tömeg lenne. A taxisblokád idején három napig állt a város, és ezután változást értek el.” Összegezte is a teendőket: ki kell tartaniuk őszig, amikor megérkeznek az első rezsiszámlák, s akkor október 23-án megmozdulnak az emberek. „Láttunk már október 23-án ebben az országban egy-két dolgot: ’56-ban és 2006-ban is” – kacsint ránk Gelencsér „történész”. Párhuzamot lát a nemzet forradalma és a gyurcsányi vérfürdő között.

Itt kirakom a pontot.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.