Dörner György: Haladó jobboldali közéletet élünk, de közben az ellenkező oldal radikalizálódik
“Haladó jobboldali közéletet élünk, de közben az ellenkező oldal radikalizálódik és kialakult egy ultra radikális liberális oldal, vagyis a ’90-es évek óta megfordult a helyzet” – mondta Dörner György, az ECHO TV Napi Aktuális című műsorában. Az Új Színház igazgatója arra számít, hogy előbb-utóbb a liberális oldalon is rájönnek arra, hogy hibáztak, amikor valakit a radikalizmusa miatt kiáltottak ki a fő ellenségnek.
A Minden Szó szerkesztősége nemrégiben egy olyan kihívást szeretett volna elindítani, amelyben megneveznek egy jobboldali, konzervatív értelmiségit vagy művészt, aki “kijön a fényre”, bátran vállalva jobboldaliságát, majd ő is megnevez egy következő „ismert” embert, aki ugyanígy tesz, és így tovább. Csakhogy a kihívást nem merte mindenki vállalni. Apáti Bence balettművész például azt írta, „ez nem várható el az összes jobboldali művésztől, mert a többség nem adhatja föl karrierjét, egzisztenciális biztonságát, és nem teheti tönkre az életét azzal, hogy kilép a fényre”.
A téma apropóján hívta meg az ECHO TV Dörner Györgyöt, aki úgy vélekedett, ha az a mintegy 170 ezer művész, aki jobboldali, nyíltan fel is vállalná és a jobboldaliságát, akkor nem lenne, gond, akkor senkinek sem kellene tartania az ellehetetlenítéstől, az elbocsájtástól.
Az Új Színház igazgatója felidézte, hogy ő magát a rendszerváltoztatás után nemzeti radikálisként aposztrofálta. Meglátása szerint nem is lehetett volna más, hiszen nem volt forradalom, nem volt egy radikális tulajdonviszony változás, s így a „radikalizmus egy fiatalemberben benne marad”.
A színházigazgató egyetértett azzal a felvetéssel, hogy az európai színjátszás keresztény, görög és római kori gyökerekkel rendelkezik.
Európában a kereszténység hozott egy olyan változást, ami azt jelentette, hogy a szentháromság harcol az ember lelkéért az alvilággal (…) az alapvetés az mindig az, hogy az ember lelke hova kerül. Valamire való színdarab, és valamire való művészet ezt a kérdést nem kerülheti meg. Ami ezt megkerüli, véleményem szerint hibázik és csak egy bizonyos vékony mezsgyén halad – jelentette ki a színművész.
(Pestisracok.hu)