Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Dömötör Csaba teljes mattot adott Varju Lászlónak – Videó

0 megjegyzések 8 megtekintés
Élesen kritizálta a kormány válságkezelő lépéseit Varju László, a DK képviselője hétfőn a parlamentben napirend előtt. Az ellenzéki politikus szavaira reagálva Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált.

Dömötör Csaba kiemelte, a beruházási támogatás és a bértámogatás segítségével 200 ezer magyar munkahelyet sikerül megmenteni, ezen felül a NAV összesítése szerint az adókönnyítések 360 ezer munkahely védelmét segítik.


 

 

A baloldal semmit sem tanult a korábbi válságkezelési gyakorlatából – mutatott rá Dömötör Csaba. Példaként hozta fel, hogy Ózdon csökkentették az óvonók bérét, a baloldali vezetésű Miskolcon az önkormányzati cégek dolgozóiét, Hódmezővásárhelyen pedig leépítési hullám indulhat.

Itt a Házban az emberekre hivatkoznak, de ott, ahol döntési helyzetben vannak csökkentik a fizetésüket, vagy elveszik a munkájukat, ennyit a baloldali szociális érzékenységről

– jelentette ki.

A kormánypárti képviselő szerint,

ha a baloldal tenni akar valamit az emberekért, akkor vonja vissza a megszorító döntéseket az érintett önkormányzatokban.

Dömötör Csaba azt pedig egészen elképesztőnek nevezte, hogy a DK kampányt indított azért, hogy a magyar kormány ne kapjon uniós forrásokat.

Semmilyen megfontolás nem igazolhatja azt, hogy egy politikai csoport a saját országa ellen dolgozzon, amit javasolnak, az nem a kormánynak fájna, hanem az egész országnak

– zárta felszólalását Dömötör Csaba.

 

(hirtv.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.