in ,

Deutsch: van hat-hét uniós állam, amely nagyon hálás nekünk azért, hogy vétózzuk az olajembargót

A politikus szerint azonban csak zárt ajtók mögött adnak hangot hálájuknak az említett tagállamok.

Deutsch Tamás a hétfő esti Egyenes Beszédben kijelentette, hogy egyre nő az olajembargót ellenző uniós országok száma – írja a 24.hu.

A Fidesz EP-képviselője kifejtette, hogy az Európai Bizottság eleget tett annak az elvárásnak, hogy előáll egy tervvel azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megszabadulni „az orosz földgáz- és kőolaj-függőségtől, és ezt a javaslatát múlt héten a nyilvánosság elé tárta. Ez a javaslat kizárólag lózungokat tartalmaz”, és eszerint „300 milliárd euróra lenne szükség összeurópai szinten” – mondta. Ezután kiemelte, hogy ehhez azonban csak 20 milliárd saját forrással akar hozzájárulni az unió, „a többit viszont a tagállamok állítsák elő. Ebből az látszik, hogy semmilyen végiggondolt terv, semmilyen érvényes stratégia” nem húzódik meg a terv mögött – szögezte le.

Deutsch szerint mindez arra utal, hogy homokra épülne egy olajembargó, amennyiben bevezetnék. Végül hozzátette, hogy van hat-hét tagállam, akik nagyon hálásak a zárt ajtók mögött Magyarországnak, hogy nem akarja megszavazni az embargót.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább

Megint felrakták a “buta magyarok” lemezt – Disznószemű Vásárhelyi: a kormány tudatosan butítja el a társadalmat

Kohán Mátyás: olajembargó, nélkülünk? Oké, Európa, megegyeztünk!