in ,

Dagad a botrány a Katona József Színház és a DK összefonódása kapcsán

A példa nélküli pozitív diszkriminációs eset kapcsán többen is megszólaltak.

Jordán Tamás Kossuth-díjas színész kifejtette, hogy egy színházigazgatónak joga van kedvezményeket biztosítani bizonyos köröknek, de azt nem tudja elképzelni, hogy mindez politikai alapon történjen.

Meg kell tudnom, hogy nem félreértés vagy csúsztatás állhat-e mögötte. Ha viszont tényleg ez történt, akkor azt nem tartom helyesnek

– tette hozzá a Nemzet Színésze.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Katona József Színház és a DK akciója kapcsán elmondta, hogy

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak

– majd hozzátette, hogy kedvezményt csak nehezebb sorsúaknak, bármilyen nehézséggel élő társadalmi csoportnak ajánlhat fel egy felelős színház.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a Katona József Színház botrányos lépése ügyében megkeresésünkre úgy fogalmazott, ha és amennyiben ez igaz, akkor végtelenül felháborító ez az jegyértékesítési gyakorlat. – Ismerve a Katona József Színház művészeti színvonalát, elkötelezettségét a szakmaiság mellett, remélem, hogy ez az információ nem igaz. De ha igaz, akkor bicskanyitogató – fogalmazta meg véleményét. – Elmondása szeirnt utoljára ilyet a nyolcvanas évek elején, Marosvásárhelyen hallott, amikor tudomására jutott, hogy a párttagok ingyen mehettek színházba.

A Katona József Színház, mint az egyik legjobban látogatott teátrum politikai ügyben nem foglalt eddig állást, bár erősen foglalkozik a jelen kérdéseivel, de nem pártszinten teszi

– ezt pedig Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára mondta megkeresésünkre, majd hozzátette, hogy nem hiszi, hogy a Katona József Színházban csak a baloldali narratíva jelenne meg, hiszen a hazaszeretettel ugyanúgy foglalkoznak, mint a globalizmussal és más jelenkori kérdésekkel.

 

Az önkormányzati fenntartású színház tisztességtelen kedvezménye

A Katona József Színház Tíz eszkimó című, magyarságot karikírozó darabja idén megbukott. 2016-ban pedig A bajnok című darabban egy vidéki politikus házaspárról szóló szóbeszéd alapján készítettek aktuálpolitikai kihallású darabot.

A színház munkatársai magánemberként az elmúlt években számos, kormánypártok elleni megmozdulásban vettek részt, de az intézményben politikai alapon történő megkülönböztetésre eddig nem volt példa. A Máté Gábor által vezetett színház tagjai részt vettek a „színházi” tüntetéseken, és a 2020-as Free SZFE-megmozdulásban.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Nem stadion – Lázárnak nagy tervei vannak: ingyen utazhatnának a 14 év alattiak az egész országban

Durvul a szitu – Komolyodik a helyzet Kamu Geriék mikroadományos botrányában, a börtönbüntetés is felmerült