in ,

Csúfos bukás volt a pénteki tüncikézés – Érdeklődés hiányában elmaradt a tiltakozás

Gyengén sikerült a szombati ellenzéki demonstráció főpróbája

Míg a győri Audinál jelentős béremelésért sztrájkoltak, addig Budapesten a kormányellenes tüntetők metrófoglalási és a Westendhez meghirdetett félpályás útlezárása érdektelenség miatt eredménytelen lett. Mára, a középiskolai felvételik idejére blokádot és újabb félpályás útlezárásokat hirdetett az ellenzék civilekkel és szakszervezeti csoportokkal együttműködve.

– Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt tegnap délelőtt 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban – tájékoztatott az AHFSZ elnökségi tagja. Szimacsek Tibor elmondta, azért hirdették meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről.

A győri sztrájkkal egy időben Budapesten hamvába holt az a kezdeményezés, hogy a kormányellenes tüntetők megbénítsák a 2-es metrót. Az akcióhoz nagyjából tízezer tüntetőre lett volna szükség, de egyetlen megállóból, metróvonalról sem jelentettek fennakadást, a szokásostól eltérő utasszámot.

A szombati fővárosi blokád főpróbája pénteken a délutáni csúcs idejére a Westend mellé, a Váci útra szervezett félpályás útlezárás volt, ahol a demonstráció kezdetére mindössze fél tucat járművel jelentek meg ellenzéki aktivisták. Vidéken, Nagykanizsán a 7-es főúton a Jobbik szervezésében néhány tucat ellenzéki tüntető autókkal akadályozta a forgalmat, kilométeres torlódást okozva.

Álljon le az ország! címmel ma a fővárosban és több vidéki helyszínen is vonulásos demonstrációkkal és félpályás útlezárásokkal kívánnak tiltakozni. A Budapest-blokád elnevezésű tüntetés résztvevői eredetileg a Clark Ádám térre vonultak volna négy budapesti helyszínről, azonban a rendőrség a helyszínen nem engedélyezte a demonstrációt. A szervezők a Várkert Bazárnál várják a Blaha Lujza térről, az Oktogonról, a Szabadság hídról és a Hősök teréről érkezőket.

Észrevehetetlen volt a forgalomlassítás a Váci úton
Fotó: Kurucz Árpád

A munka törvénykönyvének decemberi megváltoztatása ürügyén szervezett kormányellenes tüntetéssorozat mostani fő helyszínén jelen lesz többek között a DK, a Hallgatói Szakszervezet, a Jobbik, az MSZP, az Oktatói Hálózat, a Párbeszéd és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Ezt megelőzően a Gundel étteremnél A Mi Időnk szervezésében szélsőbaloldali csoportok tartanak tiltakozást.

A közösségi oldalakon szerveződő, vidéki félpályás forgalomlassító akciók kapcsán nagyobb érdeklődés egyelőre Szegeden, Debrecenben, Salgótarjánban, Szekszárdon, Egerben, Szombathelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Győrben, Pécsett, Kaposváron, valamint Kecskeméten mutatkozik.

A Váci úton tegnap mindössze fél tucat autóval jelentek meg az aktivisták
Fotó: Kurucz Árpád

Közben a szakszervezetek az ellenzéki akcióktól függetlenül tovább tárgyalnak az országos sztrájkról, amit a Századvég legfrissebb felmérése szerint a válaszadók 55 százaléka nem tart elfogadhatónak, illetve 60 százalék úgy gondolja, hogy az ellenzék a hatalomra jutás érdekében használja fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának Ügyvivői Testületi ülésén megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság a jövő héten fogja megfogalmazni követeléseit. Ez nem azonos a döntően civil szervezetek által létrehozott Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság négypontos követelésével.

Nem gondolnak a diákokra a tüntetők

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindent megtesz azért, hogy a középiskolai felvételi előtt álló fiataloknak biztosítsák a feltételeket a sikeres vizsgához. Egyúttal reméli, hogy a PDSZ (amelynek tagjait csak politikai célok vezérlik) és a többi rendzavaró nem lesz hatással a diákok teljesítményére – mondta lapunk megkeresésére a szaktárca. Ma tartják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János tehetséggondozó programba jelentkező több tízezer diák számára. (Cs. M.)

(Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

Apáti Bence – Tüntetés tömeg nélkül

A szombati tüntetés is sírva röhögős!