Magyarország teljes területét elérte egy meteorológiai ciklon, mely hatalmas viharokat okozott hétfőn. Emiatt többek közt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nem fogadott és nem indított repülőjáratokat.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn az „új MÁV-nak” nevezte a repülőteret, majd a bejegyzésben odaszúrt Lázár János építési- és közlekedési miniszternek is.
Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet – fogalmazott lezárással kapcsolatban a Tisza Párt elnöke.
A bejegyzés nagy visszhangot váltott ki, nem sokkal a poszt után Lóga Máté, a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke is reagált, aki elmondta, hogy „a vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra”. Kiemelte, hogy hétfőn elérte hazánkat az a meteorológiai ciklon. Ennek hatására már délelőtt lépett a légiforgalmi irányítás, és légtérhasználati korlátozásokat kellett bevezetni.
A vihar a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is erőteljesen érintette, hiszen meteorológiai mérések szerint óránként közel 120 kilométeres sebességű (orkánerejű) széllökések érték a repülőteret.
Ilyen fokú viharban a repülőtér működését korlátozni kell az emberéletek és a biztonság megőrzése végett.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szintén reagált a pártelnök bejegyzésére, amiben felhívta a figyelmet az utasbiztonságra. Hozzátette, hogy a kifutópályán található törmelék veszélyezteti a repülőgépek fel- és leszállását. Magyar Péternek azt üzente, hogy „nyilván te már ott tartasz, hogy egy viharról is Lázár János tehet, de az, hogy ha rajtad múlna, kockáztatnád mások életét, döbbenetes”.
Törölt bejegyzése alatt saját hívei is kiakadtak és szedték darabokra Poloskát.
Ezek után a Tisza Párt elnöke a Facebook oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben bocsánatot kért az ominózus poszt miatt.
Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam – írta.
Hozzátette, hogy amikor a vihar lecsapott Budapestre, ő zárt helyen tartózkodott és már csak az esőt és a reptér beázását érzékelte.
„Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott. Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!” – zárta gondolatait Magyar Péter, aki a bejegyzés alatt korlátozta a hozzászólási lehetőségeket.
(Vadak)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?