in ,

Csak egy álom volt – Üzenet a jövőből, miután az ellenzék 2018-ban nyert

Komoly verzió, és nem teljesen elrugaszkodott…

Komoly verzió, és nem teljesen elrugaszkodott…

Csak egy álom volt…

2028. április 8. Napra pontosan 10 éve történt, de úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. 10 éve ezen a napon megtörtént az, amiről gyakorlatilag az egész ország sokáig azt hitte, hogy lehetetlen – a Fidesz elvesztette a választásokat. A “függetlennek” kikiáltott jelöltek mögé felsorakozott ellenzék fényes győzelmet aratott – bár a kétharmad nem lett meg, de csak éppen hogy nem.

A választási eredmények kihirdetésekor az ország egyik fele ijedten és meglepődve nézett, hogy mi történt, a másik pedig hangos üdvrivalgással vonult az utcára. MSZP-s, Gyurcsányista, Momentumos, LMP-s és Jobbikos szavazók egymás nyakába borulva vonultak, azt skandálva: “Demokrácia, demokrácia!”

Az utcák virágba borultak, magyar és uniós zászlók lepték el a házakat és a Parlamentet, s miközben az utcán a nép örült, hogy végre leváltották a korrupció kormányát, bent a Parlamentben megindultak a koalíciós tárgyalások.

Viszonylag gyorsan összeállt a “szivárványkoalíció” – minden egyes bekerült ellenzéki párt képviseletével. Karácsony Gergely egy egyszázalékos párt éléről a miniszterelnöki bársonyszékig emelkedett. Vona Gábor miniszterelnökhelyettesi pozíciójával biztosították, hogy a néppártosodott Jobbik se legyen csalódott.

Eleinte minden jól működött. Bár az egyházak támogatásainak nagy részét elvették, a kötelező hitoktatást megszüntették és az egyházi iskolákat is nyomás alá helyezték, hogy kénytelenek legyenek az állam kezébe átadni azokat. “Az egyházak a Fidesz támogatásából jól éltek, most jöjjön a hét szűk esztendő.” – ezt Gyurcsány Ferenc házelnök nyilatkozta a Simicskának eladott köztévében. Az első komolyabb vita a határon túliak állampolgárságának kérdésében tört ki, de végül egy kompromisszumos megoldás született: az állampolgárságot nem veszik vissza, de a szavazati jog megszűnik számukra.

A melegházasság bevezetése a Jobbikon bukott meg először, másodszorra az Alkotmánybíróság kaszálta el. A Fideszes vezetőket bíróság elé állították, s lehetőleg igyekeztek arról gondoskodni, hogy a régi rendszer bírái ítélkezzenek felettük. Végül elérték, hogy a Fideszt szélsőjobboldali bűnszervezetnek titulálhassák, és betilthassák. Az ez ellen tiltakozó több százezres tüntetést brutálisan szétverték, a halottak száma 15 volt. Pár nemzetközi jobboldali szervezet tiltakozott ugyan, de az ügyet szőnyeg alá söpörték, mondván, hogy a kialakult pánik okozta a haláleseteket.

A Jobbikból ez ellen páran már tiltakoztak, de a megüresedett Fideszes helyekre az időközi választások során aránylag kevés Jobbikos került, majdnem mindenhol a “függetlenek” győztek, akik közül sokan nem átallották magukat jobboldaliként beállítani, de mikor a Parlamentbe bekerültek, a balliberális ügyet szolgálták már. 2020-ban így szorult perifériára a Jobbik, akit ki is tettek a “szivárványkoalícióból”. A liberális-baloldaliak végül ugyanezen év őszén kerültek 2/3-os többségben, amikor a Jobbik leváltotta a korábbi elnökét, aki szinte azonnal át is lépett a Momentumba.

Innentől megváltozott a politika. 2021-ben egy bírói döntés során a Jobbikot is szélsőséges szervezetté nyilvánították és beszüntették, az ez ellen tüntetőket a 2006-osnál is brutálisabb erőszakkal verték szét, ezreket tartóztattak le terrorizmus vádjával. Eddigre már megtehették ezt, hiszen hasonló folyamatok zajlottak le a Nyugaton is: Németország, Franciaország, Anglia, Hollandia, Spanyolország és így tovább sorra tiltották be a “szélsőjobbos” pártokat. Időközben a V4 másik három országa kilépett az EU-ból, hogy megőrizze a függetlenségét. Magyarországon viszont bevezették az eurót és új alkotmányt írtak, mely lényegében Magyarországot úgy határozta meg, mint a formálódó új Egyesült Európai Unió (United European Union – UEU) egy igen korlátozott függetlenséggel rendelkező tagállamát.

A Nemzeti Bank, a nemzeti független bíróság és ügyészség az Alkotmánybírósággal együtt megszűnt, ez mind központi UEU-felügyelet alá került. Hasonló sorsra jutott a rendőrség és a hadsereg is. 2022-ben új választások voltak, de addigra a nemzeti oldalnak esélye sem volt. A Jobbik és a Fidesz romjain alapuló, nagy népszerűségnek örülő jobboldali alakulatot, a Független Magyarországért Mozgalmat (FMM) a központi irányítású bíróság 2 héttel a választások előtt szélsőjobboldali mozgalomnak nyilvánította és betiltotta, így egyetlen képviselőjük sem indulhatott a választáson. Ezek után a balliberálisok a saját szavazóik, és a 2018 óta beengedett több tízezer muszlim bevándorló szavazatával szinte 100%-os többséggel kormányoznak a parlamentben azóta is.

2023-ban a bíróság betiltotta a “szélsőjobboldali” lapokat. Így a még el nem lehetetlenített Alfahír, Magyar Idők és Pesti Srácok is meg lettek szüntetve. Pár újságíró tiltakozott, őket szélsőjobboldali terrorizmus vádjával az új BTK alapján 15-25 éves fegyházbüntetéssel sújtották.

2024-ben bejelentették, hogy tanári pályán csak az maradhat, aki részt vesz egy 3 hónapos nyári érzékenyítő tanfolyamon és utána aláírja azt a nyilatkozatot, amelyben hitet tesz az abortusz, a melegházasság, a genderideológia és az eutanázia mellett. A még megmaradt egyházi iskolák ekkor zártak be. Az állami iskolákban havonta egy-egy 5 napos érzékenyítő tanfolyamot írtak elő a gyermekeknek, gyakorlatilag ezeken mosták át a fiatalok agyát a balliberalizmus eszméivel.

2025-ben az EU központilag kötelezte az egyházakat arra, hogy elfogadják a melegházasságot, a Ferenc pápa vezette Vatikán egyetértésével. A katolikus egyház kettészakadt. A Magyar Református Egyház lelkipásztorai a kiszakadt katolikus papokkal közösen tiltakoztak az új szabály ellen, majd polgári engedetlenségbe kezdtek. Válaszul a hatóságok a tiltakozók kemény magját különféle vádpontok alapján bebörtönözték. A püspöki kar tiltakozását követően az MRE egyházi státuszát felfüggesztették, ezzel minden állami támogatástól elesett.

2026-ban az MRE-t és a szakadár katolikusokból alakult szedevakantista szervezeteket a központi bíróság szélsőjobboldali szervezetnek nyilvánította és feloszlatta. Akkor én is kimentem a döntés ellen tiltakozni, az egyik szememet kilőtték az oszlatás közben, majd letartóztattak. 2026 december 20-án, 4 nappal karácsony előtt a bíróság gyorsított eljárásban 10 év fegyházbüntetést rótt ki rám, melyet a Szegedi Csillagban kell letöltenem. Az egyik cellatársam T. László lett, akit a Jobbik, majd az FMM egyik prominens vezetőjeként terrorizmus vádjával 25 évre ítéltek 2024-ben, a másik egy református lelkész, a harmadik egy volt Fideszes képviselő. Legalább jó társaságba kerültem. Ami ezután történt, arról már csak az újonnan érkezőktől hallottam. A választásokat egy súlyos terroristacselekmény után biztonsági okokra hivatkozva elhalasztották, azóta sem tartották meg.

2027-ben betiltottak mindent, ami jobboldali, ezzel megszűnt a szabad véleménynyilvánítás. 4 új börtön is épült csak Budapesten, olyan magas volt a letartóztatottak száma. Mindeközben Franciaországban és Nagy-Britanniában a megerősödött szalafita milíciák és a hadsereg között súlyos harcok törtek ki, gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki, tízezrek haltak meg, s a konfliktus Németországra is átterjedni látszott. Mindezt persze a média gondosan elhallgatta, mi is csak az új cellatársunktól tudtuk meg, aki HírTV munkatársaként megpróbált valamit kiszivárogtatni, ezért 6 év letöltendőt kapott.

És most 2028 van. Április 8. Nyugat-Európa lángol. Idehaza eddig csak kisebb összecsapásokról és pár robbantásról tudok, de persze ki tudja, mit tussolnak el. A vezetők állítólag azzal foglalatoskodnak, hogy az MRE egykori templomait mecsetekké alakítsák, valamint hatalmas támogatást is adtak a szalafita szervezeteknek abban reménykedve, hogy ezzel megakadályozhatják a nyugatihoz hasonló véres eseményeket. Magyarországról már nem beszélünk. Idén az angolt és az arabot is hivatalos nyelvnek nyilvánították. Az újonnan érkezők közül többen azt rebesgetik, hogy a Ferenc pápa halála utánl a korábbi liberális nézeteivel szembeforduló katolikus egyház ellen készül valami, ami hasonló lesz, mint az, amit az MRE-vel csináltak, csak Európa-szinten. Még 8 évem van hátra a szabadulásig… Nem járok el az érzékenyítésre, pedig azzal 2 évet rövidíthetnék a büntetésemen, de inkább ülök 2 plusz évet, mint hogy agymosásnak vessenek alá.

Itt ülök a cellám ágyán inkább. A Fideszes feladta, ő elment az érzékenyítő tréningre, kapott is egy kevésbé zsúfolt cellát. A szobában csak a volt riporter, László, meg a református lelkész tartózkodik, és persze én. Épp arról beszélgetünk, hogy megérte-e? Leváltottuk a Fideszt, megszüntettük a korrupciót, igen. Cserébe viszont elvesztettük az országot, a szabadságunkat és mindent, ami valaha fontos volt nekünk. A gyermekeim már nem látogattak meg, nem is akarnak többé, az iskolában beléjük verték, hogy az apjuk egy mocsok szélsőjobboldali, a társadalom ellensége. Amúgy sincsenek már a feleségemmel, régen elvették őket tőle, mert konzervatív elv szerint próbálta nevelni őket. Tanár volt… Nem írta alá a nyilatkozatot. Most a börtönben vállalt takarítói munkát. Így legalább néha láthatjuk egymást egy pillantásra… A többségnek ennyi se jut. Sokaknak reménye sincs megélni a szabadulásuk évét. Az ország krémje a börtönben van. Gazemberek irányítanak. Nincs már demokrácia, nincs már szabadság. Nincs már semmi. rengetegen éheznek, az egészségügyi ellátás két hónapja omlott össze, a nyugdíjrendszer még tavaly. Mi ezeket tárgyaljuk… Vajon megérte?

Egy rándulással felébredek. Álom volt csupán. Úszom a verejtékben. Megnézem a telefonom. Éjjel 2:46, február 27, 2018. Csak álom volt. Sóhajtok… Még negyven nap. 2018 április 8. Ezen a napon derül ki, hogy az álmom valóság lesz, vagy egy rémes éjszakával megúsztam az egészet? El kell menni szavazni. Nincs mese. Lehet, hogy a Fidesz nem jó, sőt, biztos. De ami helyette jönne, az ezerszer rosszabb is lehet. Mindent elveszíthetünk. Ezt akarjuk, emberek…?

New Patriots – Crusader
(magyarsagert.hu)

A DK SZÉTVERNÉ A VIDÉKET – Eltörölné a magyar termőföld védelmét szolgáló törvényt a Demokratikus Koalíció

Agyhalál – Kicserélné Olaszország népességét egy korábbi miniszter