in

CLINTON KEDVENCE, a Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni a rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának

Nem semmi

Hillary Clinton kedvenc vegyipari óriáscégét 290 millió dolláros kártérítésre ítélték

 

A két évvel ezelőtt a Demokrata Párt színeiben elnök-jelöltként leszerepelt Hillary Clinton által is erőteljesen támogatott Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni a rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának.

Az esküdtszék felelősnek mondta ki a közelmúltban a Bayer német vegyipari óriás tulajdonába került vállalatot abban, hogy – miközben tudott Roundup nevű gyomirtója rákkeltő hatásáról – nem tájékoztatta vásárlóit a szer használatának lehetséges következményeiről. A júniusban kezdődött per a maga nemében az első volt: először mondták ki bíróságon, hogy a glifozátot tartalmazó Roundup gyomirtó rákkeltő, és először nyert pert ez ügyben az egyik áldozat. A per után várhatóan további áldozatok ezrei adhatnak be perkeresetet a Monsanto ellen, de amerikai sajtójelentések szerint máris ezernyi ilyen jellegű per van folyamatban országszerte.

Mint ismert, a 46 éves, kétgyermekes DeWayne Johnson limfómában (a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedésében) szenved, és a betegséget szerinte a Monsanto által gyártott gyomirtók okozták. Johnson kertészként dolgozik egy San Francisco környéki tankerületben, és 2012 óta a Roundup és a szintén glifozátot tartalmazó Ranger Pro szerrel permetezte az általa gondozott iskolák kertjeit, valamint a körülöttük lévő parkokat. 2014-ben diagnosztizáltak nála limfómát, 2016-ban perelte be a Monsantót, mert az nem adott tájékoztatást a gyomirtók kártékony hatásairól. “Nem gondoltuk, hogy megéli a per végét” – nyilatkozta az áldozat ügyvédje, Timothy Litzenburg az NBC televíziónak.

A perről az amerikai televíziós csatornák folyamatosan tudósítottak. DeWayne Johnson – aki 2016 óta munkaképtelen – láthatóan gyönge fizikai állapotban tanúskodott. “Tudom, hogy már nem gyógyulok meg, de az utolsó leheletemig küzdeni fogok” – mondta a tárgyalóteremben.

Fotó: AFP

Köztudott, a Monsanto vegyipari óriáscég elsősorban biotechnológiában, azon belül pedig génmódosításban utazik – ennek a máig erősen vitatott, természetellenes eljárásnak pedig nagy támogatója Hillary Clinton, aki több ízben is felszólalt ilyen tematikájú konferenciákon az elmúlt években. Emlékezetes, korábban a Monsanto egyik lobbistája több mint két millió dollárral segítette a Demokrata Párt színeiben kampányoló Hillaryt.

A pénteki ítélethozatal után a Monsanto közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy fellebbez az ítélet, illetve az egészen pontosan 287 millió dolláros kártérítés ellen. A cég mindig tagadta, hogy glifozátos gyomirtói rákbetegséget okoznának. Miközben részvétét fejezte ki a felperesnek és családjának a súlyos betegség miatt, Scott Patridge, a Monsanto alelnöke hangsúlyozta, hogy “a döntés nem változtatja meg azt a tényt, hogy több mint 800 tudományos kutatás illetve felülvizsgálat támasztotta alá azt, hogy a glifozát nem rákkeltő, és nem okozta Dewayne Johnson halálát. A Monsanto határozottan megfogja védeni termékét, amelynek használata 40 éve óta biztonságos és szükséges, hatékony eszköz a gazdáknak és másoknak” – tette hozzá.

A WHO szerint is rákkeltő lehet az anyag

A glifozátot világszerte alkalmazzák, tudományos megítélése ellentmondásos. A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) nemzetközi rákkutató központjának (IARC) tanulmánya 2015-ben “valószínűleg rákkeltő” hatásúnak minősítette ezt a színtelen kristályos és vízben jól oldódó szerves vegyületet.

(forrás: Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bayer Zsolt rendesen beszólt a libsi Stumpf Andrásnak

Tudta? A stadionok építése kevesebbe került, mint a szocik idején a felesleges Völgyhíd megépítése – Na, ki pazarol???