in ,

Brutális természetrombolás – A főpolgármester még mindig hallgat: szinte teljesen kivágták már a Szilas-patak melletti erdősávot

KARÁCSONYÉK TOVÁBBRA SEM SZÓLALNAK MEG A TURJÁNOS IRTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

A Magyar Nemzet cikke nyomán már többen tettek feljelentést környezetkárosítás bűncselekményének gyanújával a XV. kerületi Turjános természetvédelmi területen zajló fakivágások miatt. Noha fővárosi területről van szó, a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony és más vezető tisztségviselő sem szólalt meg az ügyben. Közben tovább folyik az erdő irtása.
Szombaton sem pihent a fűrész a Turjánosban, ebben a XV. kerületben található, a Szilas-patak mentén húzódó, fővárosi kezelésű természetvédelmi területen. Mint azt a Magyar Nemzet január elején megírta, októberben fakitermelés kezdődött a helyi erdősávban. Amint a Turjános védelméért felelős, fővárosi irányítású Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat a közösségi oldalon felháborodásukat kifejező helyieket megnyugtatni kívánó Facebook-posztja október elején közölte, a Turjános egy része magánkézben van, ott a tulajdonosnak joga van a fakitermeléshez, de azt szakemberek ellenőrzik.
Annak ellenére, hogy a jogszabályok felhatalmazzák a tulajdonost a természetvédelmi terület erdejének kitermelésére, cikkünk nyomán többen tettek feljelentést természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt. Elsőként Tényi István, majd Szilvágyi László XV. kerületi LMP-s képviselő is. Azonban míg a hatóság malmai lassan őrölnek, a fűrész annál gyorsabban dolgozik: a fakitermelési munkálatok októberben a Nevesincs-tó közeléből, tehát az M3-as autópálya felől kezdődtek, és legutóbbi ottjártunkkor, február 27-én reggel már elértek az erdősáv végéig, az Ázsia Center mögötti, Fót felé tartó földútig. A földút másik oldalán már termőföldek húzódnak.

Az erdősornak ezen a végén fényképeztünk február 18-án is, ekkor készültek felvételeink a XV. kerületi Önkormányzati Rendészet kordonjáról. Erről akkor azt hittük, az óvandó fákat határolja körbe, valójában azonban – amint azt újabb felvételeink mutatják – éppen ezeket a körbehatárolt részeket döntötték ki.

Február 27-i terepbejárásunk alkalmával találkoztunk a mezőőrség járőreivel, akiktől megkérdeztük, mit lehet tenni, ha a patak mentén erdőt vágnak ki. Azt a választ kaptuk: „Tudunk róla. Kivágják és újratelepítik, ez az erdőgazdálkodás.” Érdeklődtünk, normális-e, hogy mindez természetvédelmi területen zajlik, még ha magánterületről is van szó. Tájékoztatásuk szerint hatóság dönt arról, hogy mit lehet kivágni. Végül megkérdeztük, hogy mi van azzal, amiről a tanösvény táblái és a természetvédők egyaránt beszélnek, vagyis az erdő óvandó flórájával és faunájával. A válasz ez volt: „Sok mindent írnak összevissza.”

A Turjános ügyében cikkeink és az ügyészségi, illetve a rendőrségi feljelentés ellenére eddig sem a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony Gergely, sem főtájépítésze, Bardóczi Sándor nem szólalt meg.

(Kerékgyártó György, magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!

Magyarok! Itt az ideje meghekkelni a libernyákok előválasztását! Minden jobboldali szavazzon a legelutasítottabb, baltaarcú Dobrevre!

Fricz Tamás: Kocsis Máté Gyurcsányt lealázó mondatai példaértékűek – mert ez már politikai háború