Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Brutális pöceszag a Siófokhoz tartozó Balatonszéplak-Alsón! Siófok polgármestere pedig nem tesz semmit

0 megjegyzések 37 megtekintés

Döbbenetes szagra panaszkodnak a minket emailben megkereső helyi balatoni lakosok. Mivel a Balaton szívügyünk, próbálunk nekik segíteni. A déli parton található csodálatos kis településen, Balatonszéplak-Alsón egészen penetráns szagok terjengenek, és évek óta Siófok ellenzéki polgármestere, akihez a körzet tartozik, nem tesz semmit.

Egyre többen panaszkodnak, az ott lakók és az apartmanokat kibérlő turisták is (magyarok, külföldiek). Elmondásuk szerint ez a pöce szag nem valami turistacsalogató. Ráadásul a közelben található a Balaton déli partjának egyik legjobb fagyizója, az Aranytölcsér fagylaltozó is.

Aranytölcsér Fagylaltkert és Kávézó • Vendéglátók • Az Ízlelő

Nem beszélve a környék számos apartmanban lakó turistájáról, akik szintén szagolhatják a bűzt. Számosan éppen a bűz elől menekülnek Budapestről. A helyiek elmondása szerint egy nyomottabb idő esetén a település közepén található igencsak elavult, nyílt rendszerű szennyvíz átemelő termeli ezt a bűzt, még fotót is küldtek a „modern” tákolmányról létesítményről, íme:

 

Íme a széplaki szennyvízátemelő

Gyönyörű kis „kémény”, ahonnan nem a füst, hanem a szarszag árad kifele, egyenesen a lakosok orrába. A plakát szerint 5g már van, jó szagos.

 

 

 

 

 

Helyiek szerint már többször megkeresték a számos botrányról elhíresült ellenzéki polgármestert, Lengyel Róbertet, de ő évek óta nem tesz semmit, sem Széplakon, sem Siófokon, ez az ott lakók szerint meg is látszik a környéken. A kérésekre, kérdésekre pedig nem válaszol a polgármester úr.

Most mi is kérjük a polgármestert: cselekedjen, polgármester úr! Az ellenzék jó lenne, ha nem a Balaton lejáratásával, a lángosról való hazudozással, meg mészároslőrincezéssel foglalkozna, hanem valódi, helyi problémákkal, pl. azzal hogy elviselhetetlen a bűz Balatonszéplakon! A helyiek és a turisták is teljesen ki vannak akadva!

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.