in ,

Brutál – Megvan, hogy ki tereli a baloldalra a Jobbikot – Volner borítja a bilit!

Volner János ismét borított

Volner János ismét borított. A képviselő péntek reggeli posztjában az elnökség belső viszonyait ismerteti, elmondja, hogy ki fogja balra terelni a pártot és, hogy ki a legnagyobb sorosista.

 

A képviselő a posztja elején leírja, hogy milyen zavar uralkodik a Jobbikban, mióta kiborította a bilit: a Jobbik Soroshoz köthető emberekkel vezényli le a párt baloldali fordulatát – vagyis a néppártosodást.

Volner János.

…a párthoz kötődő Alfahíren már egyenesen kereszténydemokratának nevezik Soros embereit, teljesen hülyének nézve a Jobbik még megmaradt tagjait. A Jobbik vezetésének kommunikációja pillanatok alatt összeomlott, hiszen nem sokáig lehet a valóságot hazugságokkal leplezni…”

– írta Volner példákat sorolva. Gyöngyösi Márton az ATV-ben hazudozott; Szilágyi Györgyöt is rajtakapták, mivel teljesen mást mondott, mint Jakab Péter. “Sneider Tamás a lelepleződés hatására gyakorlatilag összeomlott és egyetlen tévétársaság meghívásának sem mer eleget tenni”.

Volner Vona Gábor ténykedését sejteti a háttérben, de ennél is lényegesebb, hogy azt írja, hogy Sneider és Gyöngyösi csupán elvégzik a piszkos munkát, a Jobbikot átterelik a baloldalra,

de ők csak előkészítik a terepet Stummer Jánosnak, aki alkalomadtán átveszi a párt irányítását és végleg balra állítják a pártot.”
Volner állítása azért sem tűnik légből kapottnak, mert Stummer nyilvános Facebook-oldalán a megosztott cikkek között az egy-két jobbikos pártsajtótól átvett cikk mellett nagy többségében a szélsőségesen bevándorláspárti 444.hu, a kriptokommunista HVG és a szélsőbalos Magyar Narancs cikkeit osztogatja meg. A hippi Index.hu-ról már nem is beszélve. Aki ilyen mértékben osztogatja ilyen lapok cikkeit, az vélhetően egyet is ért a világnézetükkel.

Stummer János Jobbik-alelnök. Forrás: Facebook.

Volner kiemeli, hogy Gyöngyösi Márton “szövögeti legmagasabb szinten a Soros-féle kapcsolati hálót”. Amikor a Volner alelnökként tájékoztatást kért a Jobbik nemzetközi kapcsolatairól, akkor Gyöngyösi nem volt hajlandó válaszolni.

Bana Tibor, az elnökség kávéfőző kislánya…”

– írta a képviselő. Bólogató Jánosként van jelen az elnökségben, ” de egyelőre csak a kisebb súlyú nemzetközi kapcsolatok kezelését bízzák rá”.

Bana Tibor. Forrás: Facebook.

Hegedűs Lorántné, a nemzeti-radikális oldalon óriási tiszteletnek örvendő Hegedűs család tagja. Sajnos az alma igencsak messze esett a fájától: Enikő Gyöngyösi Márton és Bana Tibor mellett a legelszántabb híve volt a nemzeti-radikálisok párttól való elüldözésének. Enikő szerepe egyértelmű: a párt balliberális fordulatát az ő személyének kell hitelesítenie a tagság felé. Hiszen ha ehhez a nagy tiszteletnek örvendő Hegedűs család az áldását adja, akkor nyilván minden a lehető legnagyobb rendben van”

– írta Volner.

Balczó Zoltán a Jobbik EP-képviselője felelős a párt Európai Parlamenti kapcsolataiért, az ő képviselői pénzkeretéből szervezték a Soros György embereivel súlyosbított konferenciát Brüsszelben. Staudt Gábor “viszi az amerikai vonalat”.

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kiszel Tünde is főpolgármester jelölt lesz! – Ja, nem

Sivalkodik az alkesz – Juncker: Orbánnak nincs többé helye az Európai Néppártban