Támogatás
szombat, április 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Bréking! – Nyomoz a rendőrség az ellenzék adatkezelési botránya miatt

0 megjegyzések 4 megtekintés
A VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkezelése miatt választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. A Magyar Nemzet által bemutatott dokumentumok és fotók alapján tiltott választói adatbázist építhet az ellenzék.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a BRFK. Az eljárást a hatóság azután rendelte el, hogy a józsefvárosi választási iroda ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután lapunk leleplező cikket közölt a VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkelezéséről.

A józsefvárosi választási iroda szerint lapunk hétfői számában megjelent Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék című cikk szerint feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék. A cikkben leírtuk: „felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, ez pedig tilos, mint az ajánlóívek másolása.”

A józsefvárosi helyi választási bizottság hétfőn döntött arról is, hogy bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), mert feltételezése szerint a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért párt és a Lehet Más a Politika párt jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtése során a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A választási bizottság kéri a hatóságot, hogy folytasson le vizsgálatot és szólítsa fel az adatkezelőket a jogsérelem orvoslására, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetésére. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István is bejelentést tett az adatvédelmi hatóságnál.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke kérdésünkre hétfőn úgy nyilatkozott: „amennyiben igazak a sajtóban megjelent hírek, nem csak jogellenes adatkezelés, hanem személyes adattal való visszaélés és választással kapcsolatos bűncselekmény is megvalósul”. A NAIH elnöke hangsúlyozta: a jogszabályok tiltják az adatok rögzítését, az bűncselekmény, az ajánlóíveket kizárólag a kellő számú aláírások összegyűjtésére lehet használni. A gyanús eset kapcsán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, korábban a VIII. kerület polgármestere visszalépésre szólította fel Pikó Andrást, csakúgy, mint Sára Botond józsefvárosi fideszes polgármestere, aki szerint a „legdurvább csalás” történt.
(Baranyai Gábor-Tar Hajnalka, magyarnemzet.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.