Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Bréking – Négynél több holttestet találhattak a Duna alsó szakaszán

0 megjegyzések 4 megtekintés

A hétvégén több holttestet is találtak a Duna Ercsi alatti szakaszán – értesült a Magyar Nemzet több, egymástól független forrásból. A holttestek azonosítása még tart, így nem lehet kijelenteni, hogy a múlt hét szerdán elsüllyedt Hableány hajó eltűnt utasai vagy magyar személyzete közül találtak-e meg valakiket.

Ennél többet egyelőre nem lehet tudni, de délelőtt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója sajtónyilatkozatot tesz a május 29-én, a Margit híd közelében elsüllyedt hajó kiemelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának helyzetéről. Ott több is kiderülhet.

Fotó: Szabó Gábor – Origo

A Margit-sziget alatt, a tragédia helyszínén reggel, napkelte óta tartanak az esetleges merülésre való előkészületek. A jelenlévő magyar, osztrák és dél-koreai mentőcsapatok közül csak utóbbiak fontolgatják, hogy a még mindig életveszélyesen hömpölygő Dunába merülnek. Egyelőre azonban a merülésre használatos ponton fix rögzítése is komoly nehézségeket okoz, így a 37 fős speciális távol-keleti egység parancsnoka még nem adta ki a parancsot a merülésre. A Magyar Nemzet helyszíni értesülése szerint elsüllyedése óta a roncsok folyamatosan mozognak az árban, eddig mintegy egyméternyit elcsúszva déli irányban, ám ez csak a tervezett akció további veszélyeire hívja fel a igyelmet.

(origo.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.