in ,

BRÉKING! Leállították a Hunyadi-film előkészületeit!

Meghatározatlan időre felfüggesztették a nagy botrányt kavart Hunyadi-film előkészületeit

Meghatározatlan időre felfüggesztették a nagy botrányt kavart Hunyadi-film előkészületeit – értesült a PestiSrácok.hu megbízható forrásból. Úgy tudjuk, az elhibázott forgatókönyv és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt teljes a káosz a hétmilliárd forintos költségvetésű film körül, amelynek elvileg júliusban kezdődött volna a forgatása, ám ebből már biztosan nem lesz semmi. Immár az sem kizárt, hogy a film előkészítése végleg leáll.

 

 

A PestiSrácok.hu úgy tudja: Ferenczy Gábor producer a héten összehívta a Hunyadi-film előkészítéséért felelős stábot, köztük Szász János rendezőt és Hegedűs Bálint forgatókönyvírót, és közölte velük: felfüggesztik a film gyártásának előkészületeit. A csapatot lesújtotta a hír, ugyanakkor nem érte őket teljesen váratlanul, hiszen a film körül kirobbant botrány, illetve Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála miatt amúgy is kaotikus állapotok uralkodtak a stábnál. Elsősorban azért, mert bizonytalanná vált a pénzügyi háttér, és az, hogy az állam valóban akar-e milliárdokat költeni egy olyan alkotásra, amelyet az első pillanattól botrányok öveznek. Eredetileg júliusban kezdődött volna a forgatás, ám az előkészületek annyira lassan haladtak, hogy már a mostani bejelentés előtt biztossá vált: azt az időpontot nem fogják tudni tartani. Bár Ferenczy Gábor producer arról nem beszélt, mennyi időre függesztik fel az előkészületeket,

  • információink szerint komoly esély van arra, hogy a film előkészítése végleg leáll, a produkcióból nem lesz semmi.

Amint a filmalap megszólal az ügyben, cikkünket frissítjük.

Ferenczy Gábor producer (Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon)

Héber tüzérek, lovári pattantyúsok

Az alkotás körül először az kavart vihart, amikor kiderült: a sok éve megálmodott történelmi eposz, a nándorfehérvári diadalról szóló film rendezését a művészileg egyre terméketlenebb, ellenben a jobboldalt minden sajtónyilatkozatában gyalázó, mindenhova nyilasokat vizionáló Szász Jánosnak adták. Ráadásul a hétmilliárd forintosra becsült produkció forgatókönyvírójává Hegedűs Bálint lépett elő, aki, hogy-hogy nem, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója és kurátora. A botrány odáig fajult, hogy egy – a belső ügyeket nyilvánvalóan tökéletesen ismerő – névtelen szerző blogot indított, ahol kitálalt arról: a Kádár-Aczél-éra kegyeltjei a filmalapnál miként hekkelik meg az Orbán Viktor által meghirdetett kulturális térfoglalást.

Ezután portálunk megszerezte a film forgatókönyvének harmadik változatát. A 94 oldalas (oldalanként nagyjából egymillió forintba kerülő) forgatókönyv elolvasása után lapigazgatónk, Stefka István azt írta:

Az állítólag Hunyadiról szóló film nem szól sem a törökverő Hunyadiról, nem szól sem a magyarság történelmének egyik legnagyobb győzelméről, a nándorfehérvári diadalról, nem szól a hazaszeretetről, a kereszténységről, nem szól Kapisztrán Jánosról,  nem szól az azóta felcsendülő déli harangzúgásról, egyszóval nem szól rólunk, magyarokról. De annál inkább szól a törökökről, a janicsárok vitézségéről, a hamis romantikáról, a hamis fikciókról, és szól a történelmietlen kitalációkról.

A forgatókönyv ezen változatában olyan bornírt, történelmietlen marhaságok szerepeltek, mint „héber tüzérek”, „lovári pattantyúsok”, „horvát huszárok” vagy például a babgulyás. A héber és a lovári nyelv, nem pedig népcsoport, a babot pedig akkor még nem ismerték az európaiak. De nem ezekkel a viszonylag könnyen orvosolható hibákkal volt a legnagyobb baj, hanem az egész forgatókönyv alapjaival: azzal, hogy egy képzeletbeli testvérpár szerelmi agóniájára épített, szirupos hollywoodi katyvasznak tűnt az egész, ahelyett hogy a magyarság világraszóló diadala állt volna a középpontjában.

Hegedűs Bálint forgatókönyvíró (Forrás: Mediaklikk.hu)


Tüntetés és petíció

A forgatókönyv egyes részleteinek megszellőztetése után a filmet készítő AUB Produkció Kft. cikkünk haladéktalan eltávolítását követelte állítólagos szerzői jogi sérelmekre hivatkozással. Később beindult a válságkommunikáció: Hegedűs Bálint és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is próbálták megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem lesz semmi gond, kiváló filmalkotás készül majd a nándorfehérvári győzelemről. Ám akadt, akiket ez nem nyugtatott meg: rendezők, filmes szakemberek (Bicskei Zoltán, Dárday István, Deák-Sárosi László, Jankovics Marcell, Jelenczki István, Olasz Ferenc, Puszt Tibor) aláírásával petíció indult a történelemhamisító Hunyadi-film ellen, tavaly decemberben pedig tüntetést is szerveztek ellene. Deák-Sárosi László filmesztéta portálunknak akkor úgy nyilatkozott:

Ilyen drága, több tízmillió forintos forgatókönyv-fejlesztéseknél nincsenek véletlenek. A globalomarxisták teljesen uralják a rendszert, ravasz pszichológiai manipulációt alkalmaznak, pontosan tudják, hogy mit és miért csinálnak: sejtetések, gesztusok, körülmények. Ha nemcsak a filmeket látnánk, hanem a forgatókönyveket is, azokban elolvashatnánk, hogy ezek átgondolt, szándékos utalások.

Deák-Sárosi László később nyílt levelet írt Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, amelyben részletesen is kifejtette, mik a legfőbb problémák a Hunyadi-film forgatókönyvével.

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Történelmi találkozó – V4-Németország csúcstalálkozó

Simlis strici – Gyurcsány lángba borítaná Magyarországot, csak mert nem ő kormányoz