Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Bréking! Kiabálás, füstgyertya, kiürítés – megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot (Videó)

3 hozzászólás 415 megtekintés

Amint az új törvény megjelenik a Magyar Közlönyben, tilos lesz az olyan gyűlés megtartása Magyarországon, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.

Az Országgyűlés kedden ugyanis megszavazta a Fidesz által benyújtott törvényjavaslatot, amely szerint tilos lesz tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Az elfogadott javaslat értelmében a rendőrség jogosult lesz arcfelismerő technológiát is alkalmazni a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírságot is kiszabhat a szabálysértés elkövetőire.

A kiszabott bírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással helyettesíteni, a megfizetett összeget pedig majd a gyermekek védelmére kell felhasználni.

A javaslatot 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazták meg a parlamenti képviselők.

A Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták a gyülekezési törvény módosítását. A Momentum képviselői még füstgyertyát is gyújtottak a Parlamentben.

A parlementben lezajlott botrányos jelenetek részleteit itt tekintheti meg:

 

 

(Mandi)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
3 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
Dávid Nagy
Dávid Nagy
1 hónap ezelőtt

Tènyleg agyhalàl! Örülök a mi hazànknak! Egyre jobban kedvelem meg öket! A miniszterelnök ùrnak nem támadni hanem bèkejobbot kellene nyùjtani nekik! Üdvözlettel Nagy Dàvid

magvető
magvető
1 hónap ezelőtt
Válaszolj a  Dávid Nagy

Ez Toroczkai-ra is vonatkozik kedves Dávid, ő sem marad alul a támadásokat illetően.

Dávid Nagy
Dávid Nagy
1 hónap ezelőtt
Válaszolj a  magvető

De a torckai legalàbb nem a magyarokat tàmadja! Hanem a melegeket meg màs nèpcsoportokat! Üdvözlettel Nagy Dàvid

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

3
0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.