Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Bréking – Hatalmas fogás: az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét fogták el Magyarországon

0 megjegyzések 2 megtekintés

A 27 éves szír férfit 2018. december 30-án a Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. Hamis okiratokkal igazolta saját magát és a vele lévő nő személyazonosságát. Ezért a bíróság végül embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, továbbá 3 évre kiutasították Magyarországról.

 

A férfi már menekültstátusszal rendelkezett Görögországban, ezért a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a férfi kitoloncolásával kapcsolatosan. A biztonság kedvéért addig a 27 éves migráns idegenrendészeti őrizetbe került.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség gyors és hatékony együttműködésének köszönhetően kiderült, hogy a szír férfi már 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet egyik dzsihadistája.

Az ISIS a nyugat-szíriai Hombszban gyilkolt 2016-ban. Amikor egy helyi lakos nem akart csatlakozni a terrorszervezethez, elrettentés céljából 20 családtagját kivégezték. A Magyarországra érkezett szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség ügyészei a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével a mai napon őrizetbe vették a férfit és gyanúsítottként hallgatják ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására. Rab Ferenc Levente főügyészségi ügyész az Index.hu kérdésére elmondta, egyelőre további részleteket nem tud az ügyészség elárulni az ügyben, amikor (72 órán belül) a bíróság dönt a letartóztatás ügyében, részletesebb tájékoztatás várható.

(Tóth Dalma, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.