in ,

Bréking – Elrendelte a nyomozást Demeter Márta ügyében az ügyészség

A gyanú szerint Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját

Demeter Márta

A gyanú szerint Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját. A Jobbik után az LMP is kellemetlen helyzetbe kerülhet.

 

 

„Demeter Márta ügyében az ügyészség elrendelte a nyomozást. A gyanú szerint ugyanis Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját” – írja a 888.hu. A lap úgy tudja, hogy az LMP társelnökét

egy magánszemély és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának több tagja jelentette fel, miután érzékeny katonai adatokat hozott nyilvánosságra.

Demeter Márta, az LMP társelnöke sajtótájékoztatót tartott
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Zavaros nemzetbiztonsági háttérrel rendelkezik Demeter a Fidesz szerint

Hírt adtunk róla, hogy a minap Demeter Márta megvádolta azzal Orbán Viktort a magyar parlamentben, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette, amiről még aznap kiderült, hogy az LMP társelnöke összekeverte a miniszterelnök lányát a nyár folyamán Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával. Mivel Demeter egy ciprusi ENSZ-misszióról adott ki adatokat, ez minden valószínűség szerint bizalmas és érzékeny információk kiszivárogtatásának (rosszabb esetben meghamisításának) feleltethető meg, aminek könnyen polgári jogi és a büntetőjogi vonulata lehet. Demeter azonban nem tanult a hibájából, és gyakorlatilag egy az egyben megismételte korábbi produkcióját. Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről azt állította az Országgyűlésben, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt, akiről kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója. „Nem én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat!” – vágott vissza flegmán Demeter még az első baklövése után az Országgyűlésben, aki a mai napig nem gyakorolt önkritikát, nem kért bocsánatot az ügyben.

Beszámoltunk róla, hogy az LMP társelnöke azzal a Kökényesi Gáborral jelent meg a pártja által rendezett Soros-egyetem melletti tüntetésen, akit a korabeli sajtó „beépített provokátorként” jellemzett. Demeter tüntetőtársa újságíróként ugyanis megcsinálta azt a bravúrt, hogy a 2006-os MTV-székház ostromakor még a tüntetők oldalán mutatkozott, hogy aztán pár nappal később, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján rohamsisakot viselve a tömegbe lövő rendőrök szemét törölgesse.

(Bordács Bálint, origo.hu)

Elemi felháborodás a Hunyadi film miatt a Sajtóklubban!

Íme Szász János rendező, aki meggyalázná Hunyadi János emlékét