Rárontott egy tizenöt fős társaság a Fidesz aktivistáira kedden Szeged belvárosában. A segítők kihívták a rendőrséget és személyleírást adtak a támadókról, de Kékesi Márk a szegedi MigSzoltól rövid időn belül bejelentkezett, és támadás helyett flashmobot emlegetett.
Az incidens a Széchenyi téri postánál történt nem sokkal dél után. A tizenöt fős társaság előbb elfoglalta a standot, majd menekülésre késztették az aláírásokat gyűjtő két nőt – számolt be a Szegedma.hu-nak Mihálffy Béla önkormányzati képviselő, aki szerint „politikai provokáció történt, és szomorúnak tartja, hogy Szegeden egyáltalán ilyen megtörténhet”.
A politikus hozzátette, a rendőrségnek konkrét személyleírást adtak, így bíznak abban, hogy minél hamarabb megtalálják az elkövetőket. A támadók német szórólapokat is ott hagytak a standnál, amelyen Martin Shulcz fényképe mellett Orbán Viktort és politikáját gyalázzák – mutatta Mihálffy.
Mint ismert, a Fidesz aláírásgyűjtést indított el Szegeden annak érdekében, hogy az emberek kinyilváníthassák véleményüket arról, „mit szólnak ahhoz, hogy a baloldali városvezetés szükség esetén migránsokat telepítene be a városba”. Már néhány hét alatt több ezer aláírás gyűlt össze.
A szegedi MigSzol szerint nem támadás volt, hanem flashmob
Kékesi Márk, aki a szegedi MigSzolból is ismerős lehet, illetve azért is, mert egy barátjával összesen hét nemzeti konzultációs plakátot festett le még 2015 júniusában, amiért rongálás miatt perbe fogták, flashmobnak nevezte a mai akcióját, amit büszkén töltött fel a Youtube-ra is:
Kékesi a cikk alatti megjegyzésként azt írta, hogy nem támadtak rá a nőkre, csupán a Btk. egyik passzusát olvasták fel a közpénzből való „hazugságterjesztésről”. Az akció végén a Fidesz-aktivisták után mentek, és visszahívták őket a standokhoz. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy megijesztette a hölgyeket, mivel a „flashmob” üzenete nem nekik szólt. Kiemelte, hogy a kezdeményezésnek nem volt köze Botka Lászlóhoz vagy az MSZP-hez, csupán jóérzésű szegedi állampolgárként, civilként léptek fel.
(hirado.hu)