A háború kirobbanását követően szerte a világon felfutott az infláció – igaz, van egy két kivétel –, de több helyen már a konfliktus előtt is érvényesült egy markáns áremelkedés döntően a pandémiának köszönhetően. Így volt ez a világ legnagyobb gazdaságában az Amerikai Egyesült Államokban is. Az infláció felfutása akkor vette kezdetét, mikor Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökének programját végrehajtották a pandémia kezelésére, ami súlyosbíthatta az inflációt: a program összességében 5 milliárd dollár ösztönzőt vetett be, hogy megvédje a háztartásokat és az amerikai vállalkozásokat a pandémiás gazdasági sokkhatásoktól, de a temérdek pénz, amit a gazdaságba pumpált tovább fűtötte az inflációt. Igaz, a cél nemes volt, de lehet, hogy ha nem ömlesztenek ennyi pénzt az amerikai gazdaságba, akkor az infláció sem lenne most 40 éves csúcson. Röviden: más alternatív módszerekhez kellett volna folyamodni az amerikai családok ás vállalkozások védelme érdekében.
40 éves csúcson az Egyesült Államokban az infláció
Az Amerikai Egyesült Államokban az utóbbi időszakban rendszeresen előfordul, hogy az előzetes előrejelzéseket megugorja az infláció, így volt ez legutóbb is: július 13-án tették közzé a júniusra vonatkozó fogyasztói árindexet, amely felülmúlta az előzetesen várt 8,8 százalékos növekedést, hiszen a növekedés 9,1 százalék volt júniusban az előző év azonos időszakához képest. Ez váratlanul érte a befektetőket, az adatok nyilvánossá tétele után egyből beestek a részvények, ami fokozta a veszteségeket.
A pénzpiaci reakciók ugyanakkor érthetőek, hiszen a tartósan magas infláció agresszív monetáris szigorításra kényszeríti a FED-et, kockáztatva egy esetleges recesszió kialakulását is. A fő kérdés tehát itt nem az, hogy mekkora lesz az infláció, hanem sokkal inkább az, hogy az infláció felfutása mennyire lesz tartós tendencia. Most sem a 9,1 százalékos adat volt a megdöbbentő, hanem a magárak változása, levonva az elég ingadozó élelmiszer- és energiaárakat. A május és június közti differencia 0,7 százalék, tehát ennyivel nőtt a maginfláció májusról júniusra, ami az elmúlt egy év legnagyobb havi emelkedését jelenti.
Ha az elmúlt három hónapot egybe nézzük, akkor a maginfláció éves szinten közel 8 százalékos ütemben futott, ami jelzi nekünk az árnyomás mértékét. Ez megerősíti a befektetőket abban, hogy a FED rossz menetrend szerint halad: egy nappal az adatok nyilvánossá tétele előtt a kötvénypiaci árazásból azt a következtetést lehetett levonni, hogy háromnegyed százalékpontos emelést fog végrehajtani a július végén esedékes kamatmeghatározó ülésén, ami az egymást követő második ekkora emelés. Az adatok tükrében a kötvényárazás nagyából 50-50 százalék esélyt mutatott arra, hogy a háromnegyed százalékpontos emelés helyette a FED a teljes százalékpontos emelést válassza. Ez 1981 óta a legmeredekebb monetáris szigorítási ciklus kezdetét jelentené a FED számára.
Az Eurózóna is bajban
Az ilyen dinamikus áremelkedés nem csak az Amerikai Egyesült Államok számára jelent kihívást. Az Európai Unióban egyfajta „elitklubként” kezelt Eurózónában 8,6 százalékra emelkedett az infláció, de alapvetően más okoknál fogva ugrottak meg az árak, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Az európai problémákért döntően a gázárak a felelősek, ami két dolog miatt kockázatos: súlyosbítja egy közelgő recesszió kockázatát és korlátok köré szorítja az Európai Központi Bank kamatemelési lehetőségeit. Ez az euró árfolyamán is látszik: az euró több mint 10 százalékot esett az év eleje óta, ami azt jelentette, hogy két évtized óta először került ismét paritásba a dollárral.
További emelkedés várható
Az Amerikai Egyesült Államokra visszatérve: igyekeztek pozitívan feltüntetni a nyilvánossá tett adatokat, nagyrészt a benzinárak közelmúltbeli csökkenését felhasználva. Jelenleg a benzin ára az Amerikai Egyesült Államokban az országos átlag szerint 4,63 dollár gallononként, ami a júniusi értéknél 5 százalékkal alacsonyabb. Ezzel párhuzamosan csökkent a kőolaj ára júniusban, sokkal jobban, mint a benziné. Ez a két tényező pedig összességében egy kellő alapot jelent az alacsonyabb júliusi inflációra. Emellett azzal próbálták tompítani a kellemetlenül magas számot, hogy létezik az ún. fogyasztási kiadási árindex (PCE), amit a FED inkább tart megbízhatónak.
Ugyanakkor ezek az érvek nem állják meg a helyüket. Igaz, hogy az energiaárak valamelyest gyengültek, de a háború elhúzódásával és a tél közeledtével újra dinamikus emelkedés várható ezen a területen. Ami a PCE-inflációt illeti: valóban alacsonyabb, mint a fogyasztói árindex (CPI) szerinti infláció, de továbbra is több, mint duplája a FED 2 százalékos céljának és egyéb szolgáltatások árának emelkedése – például az egészségügyé – további dinamikus áremelkedést jelez előre.
Pozitív dolgok is társíthatók azonban az inflációhoz: egyre nagyobb teret nyer a FED szigorítása a várakozások legtöbb területén. Ugyan a jegybank nem képes megoldani az ellátási láncok zavarait és az energiaárak növekedését sem, de képes lehet hatékonyan mérsékelni az árkilátásokat. A következő öt évre vonatkozó éves infláció a piaci várakozások mérőszáma szerint 2,5 százalék környékén alakulhat, ami így az idei márciusi várakozáshoz képest egy százalékponttal csökkent. De a Michigani Egyetem június közepén közölt fogyasztói felmérése is érdekes, ami akkor 3,3 százalékos éves inflációt jelzett előre, de ez a hónap végére 3,1 százalékra mérséklődött.
A FED számára egy ilyen csökkenési pálya lenne az ideális, viszont ezt megnehezíti az a tény, hogy a befektetők és a cégek is egyaránt csökkentik a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásokat, amire a FED-nek nincs ráhatása.
(mandiner.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal!
