in ,

Botrány van! Kocsis Máté: Törvénytelen listát készített az ellenzéki összefogás

HATÓSÁGI ELJÁRÁST VÁR A FIDESZ A VIII. KERÜLETI BOTRÁNY MIATT

Felháborítónak és törvénytelenek tartja az ellenzék VIII. kerületi ajánlóív másolását Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője felszólította Pikó András ellenzéki józsefvárosi polgármester-jelöltet, hogy kérjen bocsánatot a választópolgároktól és lépjen vissza a jelöltségtől, a hatóságoktól pedig azt várja, hogy a bizonyítékok alapján indítsanak eljárást az érintettek ellen. A politikus úgy véli, teljesen nyilvánvaló, hogy Karácsony Gergely is érintett az ügyben, és felmerül a gyanúja annak, hogy máshol is ugyanezt tette az ellenzék.

Kocsis Máté szerint megdöbbentő, felháborító és elsősorban törvénytelen mind a kampány résztvevői, mind az ajánlóíveken adataikat megadó választópolgárok szempontjából az, amit az ellenzéki összefogás aktivistái a VIII. kerületben tettek. Amint azt a Magyar Nemzet megírta, a Józsefvárosi ellenzéki aktivisták a választópolgárok személyes adatait rögzítették az ajánlóívekről számítógépekkel.

A Fidesz frakcióvezetője a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: megkezdődött a szerecsenmosdatás az ellenzéki médiában, igyekeznek magyarázni, a megmagyarázhatatlant, hogy a Magyar Nemzetben megjelent felvételen nem ajánlóívek, hanem támogatói aláírásokat rögzítő dokumentumok láthatók.

Kocsis Máté elmondta, mindenki tudja, a választási ajánlóíveken nem szerepel adatkezelési nyilatkozat, sokkal több személyes adatot kell rajtuk feltüntetni mint a támogatói íveken, és mivel hivatalos dokumentumokról van szó, az aláíró nem választhatja meg, hogy mennyi személyes adatot bocsájt rendelkezésre.

– Fölmerül tehát a választás rendje elleni bűncselekmény és a személyes adattal való visszaélés gyanúja. Ezeket az információs törvény tiltja, a büntetőtörvénykönyv pedig szankcionálja – jelentette ki.

A kormánypárti politikus szerint felfoghatatlan, hogy az ellenzék is magyarázni akarja a megmagyarázhatatlant, mivel tudvalevő, hogy az ajánlások összeszámlálásához nincs szükség laptopokra, és ha nem történt törvénytelenség – ahogy azt az ellenzék állítja – megmagyarázhatatlan miért törölték a szóban forgó Facebook-bejegyzést.

Kocsis Máté felszólította Pikó András ellenzéki józsefvárosi polgármester-jelöltet, hogy kérjen bocsánatot a választópolgároktól és lépjen vissza a jelöltségtől. Valamint Karácsony Gergelyt, a baloldal közös főpolgármester-jelöltjét is legalább bocsánatkérésre szólította fel, hiszen számára is gyűjtöttek aláírásokat.

– A Fidesz kéri, hogy a Nemzeti Választási Bizottság, a rendőrség és az ügyészség indítsanak vizsgálatot az ügyben minden érintettre vonatkozóan, nem csak Pikó András, hanem a képen szereplő ellenzéki aktivisták és a józsefvárosi képviselőjelöltek vonatkozásában is.

Pikó András, az ellenzék VIII. kerületi polgármester-jelöltjének kampánycsapata közleményben reagált a lapunkban leírtakra. Mint írták, „szemben a Fidesszel, mi nem építünk Kubatov-listákat, hanem azért dolgozunk, hogy ebben az országban soha többé ne lehessen tisztességtelen módon emberekről adatokat gyűjteni”. Kijelentették: hogy nem folytatnak tiltott adatbázisépítést, támogatóik adatait pedig csak abban az esetben rögzítik, ha ahhoz írásban hozzájárultak és kizárólag abból a célból, amit ők megjelölnek: ilyen lehet például a hírlevélre jelentkezés vagy önkéntesség.

A közlemény szerint a lapunk által bemutatott képen az önkéntesek azt ellenőrzik, hogy az összesen 12 egyéni választókerületi jelölt és a polgármesterjelölt számára kiadott több száz ajánlóív rendben visszaérkezett-e, mivel az esetlegesen elveszett ajánlóívekért nem szeretnének bírságot fizetni.

Mint azt megírtuk, egy vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek.

A birtokunkba került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Ez pedig tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása. Erről a több mint gyanús munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án késő este. Informátorunk tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült, amely Karácsony Gergelynek sem lehet ismeretlen, hiszen a főpolgármester-jelölt néhány napja lakossági fórumot is tartott ott.

A közösségi oldalon tett bejegyzésre és a csatolt fotóra több ellenzéki politikus is reagált, köztük Simon György, aki jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva így reagált: „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!”

Nem sokkal Simon kommentárját követően az egész bejegyzést törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni.

(Csekő Imre-Baranyai Gábor, magyarnemzet.hu)

Fricz Tamás nagyon beszólt Gyurcsánynénak!

Nem stadion – A régi még áll, az új vásárcsarnok már épül Baján