Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Botrány – Az Amnesty képtelen elengedni a röszkei terrorista kezét

0 megjegyzések 7 megtekintés

Petíciót adott át az Amnesty International két küldöttje az Igazságügyi Minisztérium (IM) képviselőjének kedden Budapesten, a tárca épületében a társtettesként elkövetett terrorcselekményért nem jogerősen elítélt Ahmed H. ügyében a minősítés megváltoztatásáért, a büntetés enyhítéséért.

Az eseményen Demeter Áron, az AI Magyarország szóvivője azt mondta, több mint 109 ezer aláírást gyűjtöttek össze mintegy 163 államból. A szignók közül ezer érkezett Magyarországról, a legtöbben Norvégiából és Hollandiából csatlakoztak a kezdeményezéshez – tette hozzá.

Az aláírók arra kérik a hatóságokat, hogy ne kezeljék terrorcselekményként Ahmed H. tettét.

Demeter Áron közölte, nem gondolják, hogy a szír férfi ártatlan. Úgy vélekedett: vitán felül állóan bűncselekmény, hogy eldobott néhány követ, ez azonban hivatalos személy elleni erőszak kísérletének minősülhet. Mivel Ahmed H. már három éve börtönben van, „nagyjából leszolgálta” a büntetését – mondta.

A szóvivő szerint a vádlott nem jelent veszélyt. Megjegyezte, „rendőrségi és újságírói felvételek bizonyítják, hogy a zavargás előtt megpróbálta csitítani a tömeget, igyekezett békés megoldást találni a kialakult helyzetre”. (Aha… Látszik.)

Közölte: az aláírásokhoz egy Trócsányi László igazságügyi miniszterhez címzett levelet is mellékeltek, amelyben részletezték, hogy mi az AI problémája a férfi perével.

A dokumentumokat tartalmazó dobozon egyebek mellett az Ahmed H. nem terrorista!felirat szerepelt.

Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált Ahmed H. ügyét. A Cipruson élő szír férfit első fokon a Szegedi Törvényszék március 14-én hét év fegyházbüntetéssel sújtotta és tíz évre kiutasította Magyarország területéről.

A Szegedi Törvényszék megismételt eljárásban tárgyalta az ügyet, miután a táblabíróság korábban hatályon kívül helyezte a férfit azonos bűncselekmények miatt tízéves fegyházbüntetéssel sújtó ítéletet. A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz illegális bevándorló gyülekezett a lezárt Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket, akik közül többen megsérültek az összecsapásokban.

A bíróság megállapította, hogy a zavargások során a vádlott követ tört, és hatszor megdobta az egyenruhásokat. Később a férfi a mások által megrongált kerítésen keresztül magyar területre lépett, de a rendőrök kiszorították a tömeget, és a vádlott is visszatért szerb oldalra. Csak három nappal később, Győrben vették őrizetbe. A törvényszék kimondta: a férfi személy elleni bűncselekmény elkövetésével – a szolgálatukat ellátó rendőrök megdobálásával – akarta elérni, hogy megnyissák a lezárt határszakaszt; a vádlott célja mindvégig a határ átlépése volt, bármi áron.

Az Igazságügyi Minisztérium keményen reagált az Amnesty hisztijére

Az Igazságügy Minisztérium felszólítja az Amnesty Internationalt, hogy ne gyakoroljon nyomást a független magyar igazságszolgáltatásra”

– olvasható a minisztérium keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Magyarországon a bíróságok függetlenek, sem a kormánynak, sem más szervezetnek nem lehet beleszólása a bírósági ítéletek meghozatalába, sem Ahmed H. ügyében, sem más ügyben.”

A közlemény szerint az AI petíciójával „nyíltan a röszkei támadásban kulcsszerepet játszó terrorista kiszabadítását követeli”, és ezzel nemcsak a független magyar bíróságra, hanem a magyar határvédelemre is nyomást gyakorol. Hozzátették: ez illeszkedik azon támadások sorába, amelyeknek célja, hogy kiiktassák a magyar határvédelmet és elvegyék Magyarországtól a határőrizet jogát.

(forrás: Horváth József György, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.