in ,

BOTRÁNY! A DK-párttagok akár 30 százalékkal olcsóbban juthatnak be a közpénzből működő Katona József Színház előadásaira

Kálomista a Katona-botrányról: aggályos és nem korrekt

Ahogy beszámoltunk róla, a DK-párttagok akár 30 százalékkal olcsóbban juthatnak be a közpénzből működő Katona József Színház előadásaira. Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója az origo megkeresésére elképedésének adott hangot.

„A színházak világában ilyesmiről még nem nagyon hallottam. Azt tiszteletben kell tartani, hogy kinek milyen meggyőződése van, ez természetes. De az, hogy egy színház ilyen szinten belemásszon a politikába, nekem új.

A színházba eszembe sem jut bevinni a politikát, és ezt elvárom az összes kollégámtól. Nálunk egyetlen dolog számít: a teljesítmény. Mi a Thália Színházban nem politizálunk, hanem színházat csinálunk”

– jelentette ki a Thália Színház igazgatója.

Kálomista szerint nem azzal van baj, hogy kedvezményeket biztosítanak, hiszen a nyugdíjasokat, a diákokat és a fogyatékkal élőket a Tháliában is segítik, de a politika térhódítása ebben a tekintetben roppant aggályos és egyáltalán nem elegáns. A Katona József Színház ugyanis éppen annak a Demokratikus Koalíciónak biztosít kedvezményeket, amelyik komoly súllyal van jelen a Fővárosi Közgyűlésben. Márpedig a budapesti testület az egyik fenntartója a Katonának.

„Minimum aggályos, hogy annak adok kedvezményt, aki utána dönt a támogatásomról. Nem hiszem, hogy ez a többi színházzal szemben korrekt lenne.” – hangsúlyozta a színházvezető.

(Mandi)

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1799

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Deprecated: Constant FILTER_SANITIZE_STRING is deprecated in /home/mindenszo-hu/webapps/mindenszo-hu/wp-content/themes/bimber/includes/theme.php on line 1787

Kötter kimondta a lényeget: úgy lázadnak Gyurcsány ellen, hogy közben újra és újra szövetséget kötnek vele

Olcsóbb színház DK tagoknak! A gyurcsányista pártkatonáknak már a színház is olcsóbb?