in ,

Bohár Dani megint fején találta a szöget: az a baloldal rinyál a rezsi miatt, amelyik azzal kampányolt, hogy eltörli.

Előbújtak

„Amikor egységre, összefogásra és közös gondolkodásra lenne szükség, akkor megjelennek ezek és elkezdik sütögetni a szokásos pecsenyéjüket. Mindig ezt csinálják és soha nem tanulnak belőle.

Április 3-án akkora választási vereséget szenvedett a baloldal, hogy még utcára vonulni sem volt kedvük utána. Pedig szinte mindenki arra számított, hogy az újabb vereségük után hisztizni fognak. Miután kikaptak egymillió szavazattal, elment a hangjuk, szétesettek és a sebeiket nyalogatták egészen mostanáig.

Biztosan mindenkinek feltűnt már, hogy hónapok óta háború tombol a szomszédunkban. Az orosz-ukrán konfliktusnak pedig olyan gazdasági hatásai vannak, amelyek jelen állás szerint tönkretehetik egész Európát. Természetesen ebben hatalmas szerepe van Brüsszel elhibázott döntéseinek és a szankcióknak. Az EU vezetői Oroszországot akarják büntetni, de közben a saját kontinensüket véreztetik ki.

Nem csoda, hogy a magyar kormánynak is meg kellett olyan döntéseket hoznia, amelyeket a jelenlegi háborús helyzet szült.

 

– írja Bohár Dani.

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Agyhalál: bejelentette a 0%-os Párbeszéd, hogy „vége” az Orbán-kormánynak

Tordai-villa botrány: itt az idő felfüggeszteni Tordai mentelmi jogát