Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Bohár Dani: béke. A béke természetesnek tűnik annak a generációnak, amelybe én is tartozom

0 megjegyzések 28 megtekintés

„Bele szoktunk gondolni, hogy az élet valójában mennyire törékeny? Miközben éljük a mindennapjainkat, kevés energiát szentelünk arra, hogy gondolkodjunk is az élet bizonytalanságán.

Legalábbis a folyamatos hajtás mellett nekem erre nem sok időm jut, bevallom.

A minap a határon jártam és a sürgés-forgásban megálltam egy pillanatra. Arra a pillanatra, ami a hétköznapokban elmarad. Ebben a pillanatban embereket láttam, szülőket, gyerekeket, férfiakat és nőket. Olyanokat, akik sokáig úgy élték az életüket, ahogy mi, vagyis nem számoltak a törékenység lehetőségével. Aztán egy pillanat alatt összedőlt az a biztonság, az a béke, ami az addigi életük stabilitását jelentette.

Béke. A béke természetesnek tűnik annak a generációnak, amelybe én is tartozom. A háborúról a dédszüleim meséltek, de egy történet meghallgatása sosem ad valós érzetet. Elmesélni ellehet, de átélni egészen más. Az életünknek a béke ugyanannyira része, mint maga a levegő.

Pont emiatt egészen döbbenetes és borzasztó, hogy megtörtént és történik az, ami a szomszédunkban, Ukrajnában zajlik. Az eddig csak elmesélt háború valósággá vált.

Valósággá vált és a békébe vetett hit összetört. Az élet törékeny.”

 

– írja Bohár Dani.

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.