Azt látom, hogy az adventi készülődés csöndje egy pillanatra sem töri meg hazám és a világ egymás ellen összefeszült résztvevőinek kölcsönös ellenszenvét. Ugyanazon a hangerőn, sőt, ha lehetséges, a politikában még feljebb tekerve zajlik a verbális ,,feszítsd meg” háborúja. Ahol még csak szavakkal ,,ölnek”, azok összetehetik a kezeiket szerencséjükben, mert ahol elfogynak a verbális bombák, ott valóságosan is megmutatja, megmutathatja arcát a politikai másságból fakadó emberi húsdarálók háborúnak is nevezett iszonyata.
Karácsony szent ünnepe előtt egy nappal arra gondolok, hogy a politikai nyilvánosság egymással acsarkodóinak antagonisztikus ellentéte mögött mégiscsak esendő emberek állnak, akik dolgoznak, gyereket nevelnek, szeretnek, de talán mindannyian arra vágynak legbelül, hogy őket is szeressék és lennének valakié, lennének valakié, hogy Ady versének sóhaját idézzem.
A politikai hovatartozás sajátja, hogy hazánkban közel nyolcmillió ember rendelkezik betonbiztos meggyőződéssel arról, hogy csak és kizárólag a más politikai nézetet vallók ülhetnek fordítva a lovon, így minden emberi tulajdonságot, szerethetőséget és becsülhetőséget a politikai szemüvegünk szűrőjén keresztül értékelünk és aki nem a mi kutyánk kölyke, az bizony az ellenérdekelt pártszimpátia miatt csak értéktelen zombi lehet és ennek amplitúdó szerinti igen cifra változatai.
Pedig, ha elcsöndesednénk, könnyen beláthatnánk, hogy akik – fogalmazzak úgy, hogy politikai megvetésünk tárgyát képezik vica és versa – ugyanolyanok, mint mi magunk és hétköznapi mivoltukban semmivel se rosszabbak vagy jobbak, hiszen emberek.
Ezt kellene megérteni és ha nem is összeborulva, könnyes szemekkel meakulpázva egymás előtt, de a verbális ostorainkat legalább karácsony napjára a szögre kellene akasztanunk, hogy a politikai dimenzióban mutatott farkas arcunk, ha máskor nem is, de legalább Jézus születésének ünnepére egy szelíd és barátságos bárány képét mutassa.
Áldott ünnepeket kívánok tisztelt olvasóimnak és kérem, hogy osszák meg szeretteikkel tétova, de reményekkel teli soraimat!
Tudom azt, hogy ,,The show must go on”, így ünnepek után jelentkezem. Bárcsak ne lenne rá szükség!
Bognár Zsolt /Parabolha/
SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!
WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?