Tucatszámra olvasom, látom, hogy Hollandiában, Németországban, a svédeknél, a franciáknál, mondjuk úgy, hogy a hozzánk képest FEJLETT NYUGATON 2015-2016-tól kezdődően már nem az a valóság, mint amit a magyarországi rendszerváltozás előtt, a 3 évente egyszer kapott vízumunkkal mi magyarok megtapasztalhattunk.
Európa tekintélyes részén a nemzetállamok elkülönülő egyediségét, sajátos egyéni arculatát felváltotta egy olyan összeurópai ,,skanzen” létrejötte – tisztelet a kivételeknek -, ahol már a multikulturalizmus zanzája tombol.
Ezzel az erővel új nevet is adhatnánk kontinensünknek, mondjuk a mindent egy helyen ,,ócsított” bazársora. /copyright by Medgyessy Péter./
Pedig a XX. század második felében, a 60-70-es évektől kezdve bárhová utazott is az ember – már, ha utazott – az adott ország csak rájuk jellemző hangulatát, hagyományait, kulturális értékeinek megismerését turistaként megszerzett fantasztikus élményként hoztuk haza és akkoriban a bezzeg-nyugat bezzegsége még irigyelhető célt és vágyat jelentett mindannyiunk számára.
Manapság olyanná kezd válni Európa, mint egy zsibvásár, ahol csak egy adott város főterére kell kisétálnunk és annak szemlélődő turistájaként szinte minden ország öltözködési – és elkülönő vallási szokásaival, egyéb hagyományaival és viselkedési normáival ugyanúgy megismerkedhetünk, mintha ezért bejárnánk a föld összes zegzugát.
Elsőre talán még költséghatékonynak is tűnhet a módszer, csak sajnos a nagy zsibvásárban épp az érintetlenség, az egyedi milyenség oldódik fel mindenhol köröttünk. Olyan ez, mint a színek varázslatossága. Külön külön lenyűgözőek megannyi árnyalatukkal, de egy tégelyben összekeverve őket, csak egy nemlétező semmilyenség, egy paca az, ami a szemünk elé tárul, hiába is kenegetjük a falra.
Varga Mihály és Varga Miklós Európa című dalának refrénje napjainkra így lett hiú ábránd, noha sokan továbbra is szeretnénk csodás Európánkat érezni, látni és hallani, ahogy ebben a gyönyörű dalban elhangzik:
,,Ezért értsd meg, szeretem őt,
A vén Európát, a büszke nőt!
Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!”
Ez a ,,gyönyörű” nő csak fiatalkori önmagának lezüllött, lezüllesztett, hervadó szépségét birtokolja, de mára már nem más, mint egy tartását vesztett háklis öregasszony, akit a POLITIKA mindenkori kitartottjai a szemünk előtt tettek és tesznek rosszul öltözött utcalánnyá, házsártos satrafává.
Feministák, jogvédők, zöldek és bármilyen egyéb színűek, ti nem látjátok a VÉN EURÓPA végvonaglását?
Manapság csupán az öreg hölgy megfáradt pillantásai jelzik, hogy a globalizmus férfiatlan macsói mivé is tették.
Annyit kér csupán, hogy vészesen közelítő temetésének napján, a sírjánál tolongó, az életét tönkretevő bűnös elkövetők ne mondhassanak majd álságos, magasztaló nekrológokat.
Bognár Zsolt /Parabolha/
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?