Bognár Zsolt: még egyszer a Tisza-himnusz ZSARNOKSÁG fogalmáról

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című hátborzongató versénél plasztikusabban – a mindenkori jelennek üzenve – megfogalmazni a ZSARNOKSÁG mibenlétét nem lehet.
Amikor a bármilyen közéleti pozíció betöltésére alkalmatlan hazugságbajnok Pötyörö és delejezettjei a tiszások himnuszának nevezik azt a dalt, aminek klipjét ráadásul úgy ollózták össze, mint élelmes szabó a maradék anyagaiból a rászorulók krumplis zsákjaitt, nos, ennek a szó szoros értelemben vett FÉRCMŰNEK himnuszként való említése a blaszfémia halmozott hátrányú aljassága e legnemesebb szavunk egyikével.

A verset prrózai szedéssel közlöm, úgy is döbbenetes a mondanivalója:

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
,,Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan pattogtatott „vigyázz”-ban, „tűz”-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák, nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hirekben, a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban, ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurráhkban, énekekben, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában, éppoly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban; hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget; nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban; az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves; az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban, az van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablak, s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független, fönt a Tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad; húnyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben; a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, ez égig érő rácsban, a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy, s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál, s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.”

Ezek a sorok jelentik a ZSARNOKSÁGOT, nem pedig az unalmukban lázadók eltartott kisujjú nyavalygása. Akik a vers ismeretében önfeledten danolásszák a Tisza induló _ jaj, de ismerős dallamú – sorait, gondoljanak bele, hogy a költő soraival azonos-e a közhangulat hazánkban? Ugye, ugye!
Utolsó gondolatom erről a ,,Grammy-díjra” esélyes, ráadásul összeollózott dalról és annak klipjéről az, hogy most legyen a Mustangos Ervin karakán és kürtölje világgá, hogy amihez éneke révén a nevét adta, az megengedhetetlen és vállalhatatlan.
Ennek hiányában a tiszai tisztességről való eddigi léggitározása csak ócska duma és mellébeszélés.
Esetleg szólhatna Pötyörőnek, hogy az Út a börtönökbe programját egészítse ki, az ,,út a tisztességtelenek közé” alprogramjával.
Ha már KELLENE EGY JOBB ORSZÁG, akkor mérjünk egyenlő mércével!

Bognár Zsolt /Parabolha/

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!