Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Bognár Zsolt: Magyar Péter jelezte, nem vesz részt a vitán, mert a többiek esetleg elvehetik tőle az árokásó, homokozós kislapátját

0 megjegyzések 50 megtekintés

Magyar Péter vitát akart. Követelte, mit követelte, hisztizett érte.
A köztévé, saját menetrendje szerint, világos feltételekkel – nem Magyar unszolására – meghirdette a listavezetők csörtéjét.

Magyar ezt követően rögtön káózta önmagát azzal, hogy jelezte, nem vesz részt a vitán, mert a többiek esetleg elvehetik tőle az árokásó, homokozós kislapátját, azaz érveikkel seperc alatt lemossák őt, mint Tisza a szegedi rakpartot.
Nos, ebben a védhetetlen lélektani helyzetben érkezik a felmentő seregek élén népszavás Péter, hogy a szavahihetőségétől messzire sodródott szájhőst kimentse a Tisza fojtó áradásából.
Kapaszkodjanak kedves olvasóim, Németh Péter szerint a vita megrendezésével:
,,…simán csapdába csalták a Tisza Párt irányítóját.”
Persze Főszerkentyű úr, csapdába!

Mert ugye Magyar vidéki, piacteres-platós kántálása esetleg találkozhatna neki ellentmondó állításokkal is a köztévében.
Egyik országjárásán a balosokat is megszégyenítő, de leginkább a Fidesz lejáratásában utazó népvezér meglepetésében és zavarában csak megköszönni tudta, hogy egy vele nem szimpatizáló hölgy Magyar szemébe mondta, pontosan idézem:
,,Elfelejtettem pávatollat hozni, hogy a seggedbe dugd.”

Ha Magyar és Németh a sejhajukba tűzött pávatoll mellé felvennék még a ,,nyuszika van rajtad sapka, nincs rajtad sapka” mindig másra erőltetni szándékozott tökfödőjét is, kettőjük közös outfit-je tökéletesen leképezné a balos megjelenés eme két ,,emblematikus” manökenjének ellenzéki divat trendjét.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 


 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.