Bognár Zsolt az augusztus 20-t gyalázókról: ünneprontók ünnepei

Nem tudom megfigyelték-e, hogy bármelyik nemzeti ünnep vagy a sport ünnepei /EB, VB, olimpia/, a tudomány kiválóságainak díjazottjai a hazai ellenzék és ,,becses” holdudvara képviselői számára egytől egyig csak arra valók, hogy lehetőségük szerint gúny tárgyává tehessenek mindent és mindenkit, mert tudják, hogy ezekben az esetekben a normalitás képviselőinek, a hazájukat szerető patriótáknak hatványozottan fáj az arra érdemesek érdemtelen kifigurázása, a szavaikba sűrített maró gúny, ünnepeink sárba tiprása, kiválóságaink sikereinek folytonos relativizálása.
A fájdalom okozóinak az előbb felsoroltak jelentik savanyú mindennapjaik ünnepét.

Lesben állnak fegyverként használt tollaikkal, napjainkban inkább csőre töltött laptopjaikkal, hogy tudatosan, előre megfontolt szándékkal megforgassák szavaik ,,kését” a hagyományaikat ápolókban, az identitásukat generációról generációra őrzőkben és ,,hetedizigleni” leszármazottaikban.
Maximálisan egyetértek Gajdics Ottóval, hogy ezeknek a szerencsétlen páriáknak ,,hazájuk nincs, csak lakcímük.”
Neveket írok, ahogy random eszembe jutnak: Németh Péter, plusz népszavás lihegői: Batka, Hargitai, továbbá Juszt, Ethelwolf, Tóta W, Havas Henrik, Pottyondi Edina, Orbán Viktor, aztán itt van Péterfy Gergely és oldalbordája és a többi önkéntes, velük együtt emigrált, valamint a takaréklángra állított momentumosok kétfős, de hála Istennek uniós szinten felejtős nőtagozata és a fedésben levő többtucatnyi, csupán lakcímes ,,jóakarónk.”
Nem minősítem egyiküket se, csak kérdezek. Vajon ki a fentebb említettek közül a kakukktojás? Melyikükre bíznák országunk vezetését? És ki vagy kik ünnepeink megcsúfolói, ügyek hátráltatói? Ki vagy kik azok, akiknek öröme a mások sértegetése, felszisszenő fájdalma?

Ha a válasz egyértelműnek tűnik, ne csodálkozzon a tisztelt olvasó.
Sajnos az ,,egy a tábor egy a zászló” igazsága mellett az ,,egy az ország, de kétféle ember lakja: a hazával bírók és a lakcímesek” állítása Magyarországon sajnos egyszerre igaz.
Két tábor van és kétféle ember, kiknek antagonisztikus ellentéte feloldhatatlan. Százegynehány éve is az volt és napjainkban is az, azzal a különbséggel, hogy mostanság nem akasztanak. Még szerencse, pedig egyesek ádáz dühét és tombolását látva nekem úgy tűnik, hogy igényük az volna rá.
Hogy a fájdalom-generálókból lesz-e valaha is hazájukat bíró, ünnepeinket tisztelő, múltunkat, tradícióinkat becsülő hazánkfia, az felettébb kérdéses.

De szép is lehetne a világ, ha ezt lakcímes károgóink is belátnák és Radnóti Miklós Nem tudhatom… című, a világirodalom számomra leggyönyörűbb versének soraitól a gombócot ők is ott éreznék a torkukon megindultságuktól, hogy a haza szeretetéről ilyen magától értetődő emelkedettséggel is meg lehet nyilvánulni.
Lehet gyalázkodva is – lelkük rajta – de a patrióták választói többsége a költő sorainál egy jottányival sem adhatja alább érzéseit.

Bognár Zsolt /Parabolha/

Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.