,,Kimondom a nevet” címmel írt egy posztot Nagy Attila Tibor, aki politikai elemzőnek felkonferálva rohangál stúdióról stúdióra, hogy megossza velünk magasröptű és veretes / értsd: Isten verte/ ,,tudását.”
A Mandineren vettem észre, így ,,óvatlanul” azt gondoltam, hogy minőségi tartalmat fogok olvasni.
Miután abszolváltam az úr remekművét, egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a Mandi szerkesztősége tudatosan, elrettendő példaként szemlézi az ellenzéki észkombájnokat, hogy a ,,lássátok feleim szümtükkel mik vogymuk” és a mik nem vogymuk igazságáról személyes tapasztalatokat szerezhessünk a balos okostojások nívójának vonatkozásában.
Az írásom tárgyát képező, akadémiai okfejtés minden eddigit felülmúló politikatörténeti kuriózum. Idemásolom ezt a gyöngyszemet, mert minden sora (sz)…………..aranyat ér.
,,Orbán Viktor nem szerette Márki-Zay Péter nevét kimondani, amikor még ő volt az ellenzéki összefogás kormányfő-jelöltje. „Mi hasznom lenne abból, ha kimondanám?”, kérdezett vissza a 2021-es év végi sajtótájékoztatón Orbán. Ellenben korábban a Kossuth Rádióban, most meg a Patriótának adott interjúban nem csak a Tisza Párt, hanem Magyar Péter nevét is kimondta – persze negatív felhanggal. Mégis, kimondta. Márki-Zay Péter nevét akkor nem, de Magyar Péterét most meg igen.
Vagyis, aki Orbán Viktor leváltását akarja majd az magától az ország vezetőjétől tudja meg, ki jelenleg rá nézve (a hatalmára nézve) a legveszélyesebb ellenfél.”
Nincs az a laposföld-hívő, nincs az az összeesküvés-elmélet rajongó és nincs az a józan paraszti ésszel megáldott földi halandó, aki arra a következtetésre tudna jutni, hogy a tiszás Peti bohóc azért a miniszterelnök legveszélyesebb ellenfele, mert a Kossuth-on meg a Patriótán Orbán egyszer-egyszer kiejtette Magyar Péter nevét.
Ezek analógiáján, ha az életben többé soha le nem írom NAGY ATTILA TIBOR nevét, az azt jelenti, hogy ő a legjámborabb barátom vagy ha Magyar Péter a jövőben negligálná Orbán Viktor nevének kiejtését, akkor Peti huszár keblére ölelné a miniszterelnököt, mint szívbéli jóbarátját? Aligha.
A nagyattilatibori gondolkodással közelítünk ahhoz a már-már agyalágyult szinthez, amikor azt kell vélelmeznünk a tőle hallottak alapján, hogyha a miniszterelnök elmond egy dakota viccet, akkor emelkedik a benzin ára viszont, ha a nyakkendője kék színű és nem zöld, akkor összeveszett Schmuck Erzsébettel az LMP-ből.
Szerzői összegzésem:
Amennyiben Nagy Attila Tibort nem hívnák többet politikai történéseket elemezni a TV stúdiókba, az mindannyiunk számára azt az örömteli hírt jelenthetné, hogy a közélet megszabadulhatna egy gyermeteg, önmaga nagyszerűségébe ájult politikai távgyógyásztól, Nagy Attila Tibortól.
Úristen, leírtam a nevét, ráadásul többször is. Ez azt jelenti, hogy én lettem a legveszélyesebb ellenfele?
Mi lesz most velem?
Bognár Zsolt /Parabolha/
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?