Az árulkodó aránytévesztés teologisszimusa
Perintfalvi Rita 2 nap alatt nem kevesebb, mint 6, azaz hat posztot ,,szentelt” Bese Gergőre, akit okkal és joggal felfüggesztettek papi hivatásának gyakorlása alól, az indokot minden írni-olvasni tudó tudja, így nem ismétlem.
Ami viszont kikívánkozik belőlem, hogy az ellenzéki Teologisszimus Maximus – majdnem azt írtam marxizmus – hirdetett, saját felebaráti szeretetéből egyáltalán nem következik és nem levezethető kárörvendésének öröme.
Egy véleményposztot bárkitől megér az ügy, de hogy hazánk Fidesz ellenes teologisszimusaként hat beírást tegyen közzé két nap leforgása alatt, az nem más mint célját tévesztett, infantilis téma-gyalázás, kéjelgés és visszatetsző sátántánc az amúgy is megrogyasztott prédája felett.
Kedves Perintfalvi Rita!
Tobzódása után kijelenthetem, hogy magácska szellemében úgy teológus, ahogyan a róka koma tesitanár a nyúliskolában. Sehogy!
Szégyellje magát túlspilázott vádbeszédeiért és utána tanúsítson bűnbánatot. Ez lenne a minimum a teológia Maximusától.
Bognár Zsolt /Parabolha/
Kedves Olvasóm!
Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?