Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Bognár Zsolt: a Magyarországon csoportosan elkövetett erőszak miatt eljárás alá vonták Ilaria Salist, akit hazájában időközben EP képviselővé választottak

0 megjegyzések 399 megtekintés

Az EP-ben Orbán Viktor ismertette a magyar soros elnökség programját.
Ezt követően az ülés átalakult egy rögtönítélő bíróssággá.

Terjedelmi okokból nem térek ki a poltikai adok-kapok balos személyeskedőire, csupán néhány szürreális pillanatát említem a 4 órás, verbális inkvizíciónak.
A Magyarországon csoportosan elkövetett erőszak miatt eljárás alá vonták Ilaria Salist, akit hazájában időközben EP képviselővé választottak, így mentelmi joga miatt le kellett állítani az ellene zajló büntető eljárást. Nos ez a börtöntöltelék, mint EP képviselő felszólalt és Magyarországot kárhoztatta a bevett balos kánon szerint.
Egy köztörvényes bűnöző, aki Budapesten fényes nappal társaival, vascsövekkel véresre vert ad-hoc útjába kerülő magyar állampolgárokat, az unió csúcsszervének ülésén felszólal. És kioktat. És minősít. És gőgösen fintorog.

Ha ez lehetséges, akkor le kell számolni azzal az illúzióval, hogy az Európai Unió megreformálható.
Ezen a ,,tanácskozáson” nem érvek ütköztetése zajlott, hanem Orbán Viktor méltatlan élveboncolása.
Odáig még nem merészkedtek az Orbán-fixációsok, hogy Ilaria Salishoz hasonlóan vascsövekkel tegyék nyomatékosabbá álláspontjukat a magyar miniszterelnökkel szemben, de ennek a perszónának a példájából kiindulva, nem lehet messze egy ilyen fajta fizikai attrocitás lehetőségének Európai Parlamenti elfogadtatása.

A ,,vétkesek közt cinkos, aki néma” mondását Orbán Viktor lerúgta magáról. A vele szemben felsorakozott vétkesek egymás cinkosaiként megkísérelték elszívni előle a levegőt. Hasztalan!
Mit is várnánk el azoktól, ahol az Európai Bizottság feje von der Leyen bűntetlenül sms-ben intézhetett Pfizer beszerzéseket, ahol Eva Kaili pénzhegyekkel kitömött bőröndjeivel tettenérten dolgozhat tovább és ahol egy Magyar Péter nevű spicli is menedékre találhatott otthoni, börtönnel fenyegetett ügyei felelősségre vonása elől?
Európában egy 751 fős társaság többségi része ült tort a normalitás felett 2024 október 9-én.

Ez történelmi pillanat volt, a szégyen történelmi pillanata, amit a magyar miniszterelnök világos érvrendszere tett az ellene szövetkezők világra szóló szégyenévé.
Azzal az egy dologgal nem tudtak mit kezdeni, hogy hazánkban az uniós elmebajra nem vevő a választópolgárok döntő többsége.
Minden egyéb porhintés, arcátlan hazudozás és mi, többségi magyarok tudjuk és valljuk Arany János aktualizált verssorát:
,,Vérszagra gyűl az éji vad: te tetted ezt, Ursula von der Leyen!
Erről jut eszembe egy fokozás:
Leyen, lejjebb leglejjebb.
Ezt már csak a vascsövek előkerülése fokozhatja még mélyebbre.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 


Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.