„Amikor már kezdenénk megsajnálni esetlensége, illetve amiatt, hogy egy dermesztő, mérgező közösségben kell élnie és dolgoznia, akkor Karácsony Gergelyről kiderül valami igazán visszataszító. Mond valamit, ami meggyőz mindannyiunkat arról, hogy éppen a legmegfelelőbb helyen van a világon. Semmivel sem különb DK-s szövetségeseinél, ugyanolyan sötétlelkű, csak bambább, mint a többiek.
Karácsony Gergely egy tegnap nyilvánosságra került felvételen – amelyen az ál-Klicskóval folytatott – arról beszél, örül annak, hogy Magyarország nem tudta megakadályozni az európai gazdaságot romba döntő szankciók elfogadását.
Mert ez nagyszerű hír mindenki számára, okkal örül a fővárosi politikus, a szankciók megtették hatásukat…
Az ál-Klicskót mindezek mellett azzal nyugtatta, hogy Magyarország kénytelen lesz a többi szankciót is megszavazni, ugyanis az Európai Unió a magyaroknak járó pénz kifizetésével zsarolja a kormányt.
Ez az ember egy igazi hazaáruló, a kikerült felvételt joggal nevezhetjük Karácsony Gergely őszödi beszédének.
Egyetért Magyarország megzsarolásával, örül, ha olyan uniós politikát kell kényszerből támogassunk, ami kárunkra van… Az megélhetése a válság alatt sem kerül veszélybe.”
(mandiner.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal!