Támogatás
szombat, május 31, 2025
Támogatás
Támogatás

Bekeményített Szijjártó: Zelenszkij minősíthetetlen, Borrell pedig egy óvodás szellemi színvonalán áll

0 megjegyzések 38 megtekintés

Sajnálatra méltó Joseph Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szervezkedése a soros magyar elnökség tervezett programjának aláásására, különösen most, amikor a kontinens súlyos válságokkal néz szembe – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

nem kapott olyan levelet Josep Borrelltől, amelyben Brüsszelbe hívnák meg külügyi tanácsülésre augusztus 28-29-re, épp akkorra, amikor a magyar elnökség is informális találkozót tervez Budapesten.

„Hallottam, hogy a főképviselő úr próbált szervezkedni. Nem csodálom, én végigkísértem az elmúlt öt éves főképviselői karrierjét, amely az európai külpolitika egyik legkudarcosabb időszaka volt. És hogyha küldött volna ilyen tartalmú levelet, akkor én valószínűleg egy homokozó lapátot küldtem volna vissza neki,

mert körülbelül ez ilyen óvodás szellemi színvonal, hogy most én hívom össze a barátaimat, vagy te hívod össze”

– jelentette ki.

Volodimir Zelenszkij kijelentéseire is reagált a magyar külügyminiszter

A miniszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéseire is reagált, és hangsúlyozta, hogy ezrek halnak meg napi vagy heti szinten a szomszédos országban, tízezerszámra menekülnek az emberek, és a két ország közötti határon olyan jelenetek zajlanak, mint régen az NDK-ban, a határőrök visszatartják a kijutni próbálókat.

„Mind láthatják azokat a videókat, ahogyan az ukránok soroznak. Nagyon érdekes, hogy ezen a Nyugat nincs felháborodva, s hogy az NGO-k még nem verik az asztalt. Nagyon érdekes, hogy azok, akik emberi jogokról szoktak beszélni, most hallgatnak” – sorolta. „És itt vagyunk mi, akik hajlandók és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy beszéljünk arról, hogy békét kell teremteni,

és akkor Ukrajna elnöke ilyen minősíthetetlen szavakkal illeti a magyar miniszterelnököt”

– mondta.

„Ezt nagyon nehezen tudom elfogadni, feldolgozni és türtőztetni magamat, hogy ne használjak durva kifejezéseket. De a helyzet az, hogy ezt a békemissziót mi folytatni fogjuk, mert ha nem sikerül békét teremteni hamarosan, akkor (…) az eddiginél is brutálisabb jelenetek történhetnek a frontvonalon, az eddiginél is nagyobb lesz az eszkaláció veszélye, és akkor (…)

nehogy egyszer csak azt lássuk, hogy egész Európa lángba borul

– tette hozzá.

 

(MTI)

 


 

 

Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése:

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

Köszönettel,

 

A mindenszo.hu szerkesztősége

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.