Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Bayer Zsolt – Vágó István, a szpáhi

0 megjegyzések 8 megtekintés

 

Nézzük először a górcső alá veendő szöveget, íme:

Emlékeztetem a tusványosi szónokot, hogy volt, amikor nem sikerült elkerülnünk „a multikulturalizmust, bár jogunk volt megvédeni a határokat, a piacokat, a keresztény kultúrát és elutasítani a bevándorlást”. 150 évig volt hazánkban iszlám világ, mégis megmaradt a kultúránk, nyelvünk, többségi vallásunk. Na jó, a gasztronómiánk kicsit átvett abból a világból, de az sem vált kárunkra. A nálunk maradt törökök zöméből pedig magyar lett. Jó magyar.

Nos, a fenti szöveget az a bizonyos Vágó István „kvízmester” tette ki a facebookjára, aki – mint minden ostoba alak – tökéletesen meg van róla győződve, hogy ő a legokosabb a világon. Továbbá az is kiderül a fenti szövegből, hogy Vágó István is annak a kizárólag Magyarországon megtalálható baloldali ökörkörnek a tagja, amely egyetlen identitást vall magáénak: azt, hogy nem magyar. Egészen pontosan nem hajlandó közösséget vállalni sem a magyar históriával, sem a magyar nemzeti és hős mítoszokkal, sem a magyar szenvedéstörténettel, ezzel szemben imádja a deheroizálást, amelyet egyszersmind az egyetlen haladó és modern történelemfelfogásnak tételez fel.

A helyzet az, hogy Vágó fenti végtelenül primitív és ostoba szövegére Trombitás Kristóf és még Puzsér Róbert is reagált. Jómagam csak azért folytatom a sort, hogy legalább nagyjából ismerje meg a közönség a kor demográfiai helyzetét, és le tudja vonni ebből a megfelelő következtetéseket, nehogy ennek a kretén gazembernek a világképe maradjon irányadó bárhol is ebben az országban.

Nos, a helyzet, nagyon vázlatosan így alakult a honfoglalástól a török hódoltság végéig:

A legingoványosabb terep – források hiányában – a honfoglalás időszaka. Mondhatjuk, ahány kutató, ahány történész, annyi becslés a honfoglaló magyarság számát illetően. Néhány példa:

Pauler Gyula szerint a honfoglalók a velük érkező népességgel együtt alig százezren voltak. Ez egészen biztosan hamis adat, csak a harcoló népesség számából az következik, hogy ennél mindenképpen többen voltak a honfoglaló őseink. Nézzük a másik végletet: Schwartner Márton 1 000 000 főre, míg Szabó Károly 1 300 000 főre becsüli a honfoglalók létszámát. Ez is túlzás, csak ellenkező irányba. Jómagam leginkább Hóman Bálint 500 000-es becslését és Vámbéry Ármin 3-400 000 fős becslését tartom elfogadhatónak.

A honfoglalók által a Kárpát-medencében talált szláv, gepida és avar (vagy éppen magyar? Lásd László Gyula kettős honfoglalás elméletét!) népesség létszámát pedig nagyjából 200 000 főre becsülhetjük.

Az Árpád-kor első időszakát, a 10-11. századot folyamatos népességnövekedés jellemezte. Ennek forrása a természetes népességnövekedésen túl a betelepülés volt, amely egyaránt történt nyugatról és keletről (besenyők, úzok).

Az első tragikus demográfiai visszaesés a tatárjárás miatt és után következik be. Idézzük Győrffy Györgyöt:

„A Dunántúl és a Kisalföld pusztulását területenként változó módon 0-40% között 20%-ra; az Alföld pusztulását 40-80 % között 60%-ra tehetjük. Figyelembe véve az utána következő általános éhínséget, s az ezzel járó születéscsökkenést, magas gyermekhalandóságot és a járványok pusztításait, a magyarság pusztulását 50%-ra tehetjük. Hasonló sors jutott osztályrészül a magyarok között lakó szláv, német, vallon, olasz, besenyő, böszörmény, szórványoknak. Viszont nagyrészt elkerülték a pusztulást a kárpáti és szlavóniai hegyvidéken lakó szlávok, az erdélyi hegyvidéken lakó székelyek, s a havasi pásztor életmódot folytató románok.”

Mindenképpen szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a tatárjárást követően nem csupán a népesség csökkenés volt drámai, de az eltűnt (majd meg nem született) magyar etnikum helyére ismét külföldi hospesek jöttek, rontva ezzel az etnikai arányokat a magyar népelem rovására.

A következő évszázadok során hullámzó demográfiai teljesítményt nyújt a magyarság, járványok, háborúk miatt jelentős hullámvölgyek figyelhetők meg. A XV. század legvégén, tehát a török hódoltság előtt Magyarország népessége Erdéllyel és Szlavóniával együtt nagyjából 3 millió fő. (KUBINYI András: A Magyar Királyság népessége a 15. század végén)

És akkor elérkeztünk a török hódoltság korához.

A legelső állításunk nyilván meglepő lesz sokaknak. Az elképesztő és felfoghatatlan pusztítás ellenére, amelyet az Oszmán Birodalom okozott (rabszolgaság, a gyermekek és a fiatal férfiak/nők elhajtása, a harcok véráldozatai, a szpáhi birtok sajátosságaiból következő kegyetlen és esztelen kizsákmányolása a lakosságnak stb.) a 16. század végére, 17. század elejére az ország népessége még mindig gyarapodást produkált. Bár az Alföld déli része, Bácska, Bánát, a Szerémség és Szlavónia gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett, az 1495-ös adatokhoz képest az 1600-as évek elejére nagyjából 6%-os népességnövekedést regisztrálhatunk. Ez a puszta tény pedig azt bizonyítja, hogy a magyarság élni akarása szinte megtörhetetlen volt. Viszont nagyon fontos leszögeznünk, hogy ez a 6 százalékos növekedési adat megtévesztő, és éppen a lényeget fedi el!

Mert mi is a helyzet valójában?

A helyzet az, hogy mialatt a Magyar Királyság (a három részre szakadt ország) 6 százalékos demográfiai növekedést produkált a török megszállás alatt, több mint egy évszázadig a Porta és a Habsburg Birodalom közötti háborúskodás felvonulási területeként, és ezt a tényt amúgy elkönyvelhetjük csodának is akár, addig pont ez az időszak az európai demográfiai robbanás korszaka.

Hogy lássuk, mit is jelentett ez valójában:

(Forrás: PÁLFFY Géza: A tizenhatodik század története. Magyar Századok, Pannonica Kiadó, Budapest, 2000. 171. p.)

Gondolom, a kedves olvasó is érzékeli, mennyire megdöbbentőek a táblázatban foglalt adatok!

Nézzék csak meg a két kiugró számsort: Anglia és Wels népessége a 16. század elején kevesebb, mint a Magyar Királyságé ugyanebben az időben. Csak hogy az elkövetkező évszázadban 76 százalékos népességrobbanást produkálnak! Németország pedig 80 százalékost! De még a legrosszabbul teljesítő Franciaország népességnövekedése is 16 százalékos. Nos, ezekhez az adatokhoz kell mérni a hat százalékos magyar „növekedést”. Innen kiindulva kell megértenünk, mit jelentett a magyarság számára a török hódoltság.

Soha ki nem hevert demográfiai katasztrófát, amelyet ismét tovább súlyosbított az elnéptelenedett területek idegen etnikumú népességgel történt feltöltése.

Ez az, amiből Vágó István afféle viccet csinál. Persze – ismételjük meg bátran –, nincs itt semmi látnivaló. Mondhatjuk, ez a normális üzemmód ezek között. Vágó is csak egy szpáhi, egy janicsár, egy defterdár itt mifelénk. És éppen úgy is kell viszonyulni hozzá.

(Bayer Zsolt, magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.