in ,

Bayer Zsolt – Szabadságok, alternatív iskolák és hasznos idióták

A szép új világ eljöveteléhez alternatív iskolára van szükség

Egyszer valakik, sok idióta, önmegvalósító, képességtelen „szabad ember”, no és persze a globális tőkés világgazdaság és világpiac (?) urai, irányítói és tulajdonosai (akik az előbbieket, a képességtelen „szabad embereket” tartják hasznos idiótáknak a maguk szolgálatában) kitalálták, hogy megreformálják az iskolát. Mert véget kell vetni a poroszos oktatásnak: tananyag, tanulás, lecke, számonkérés, dolgozat, felelés, fegyelem – ugyan kérem, ebből így nem lesz soha szép új világ!

A szép új világ eljöveteléhez alternatív iskolára van szükség. Olyanra, ahol nincs tanulás, számonkérés, dolgozat és felelés, és persze leginkább fegyelem nincsen, az alternatív iskolában már hatévesen megtanulhatja minden nebuló, hogy nincsenek kötelességek, csak jogok vannak, meg szabadság van, óh, az a nagy, csodálatos szabadság, amelyről a képességtelen idióták (értsd: neoliberálisok) azt vallják, hogy a maga teljességében soha el nem érhető, de az emberi élet egyetlen célja, hogy mégis megpróbálja elérni, megvalósítani.

Ezt az elmebajt szolgálja az alternatív iskola is.

A globális világgazdaság és világpiac urai, irányítói és tulajdonosai pedig fölöttébb támogatják ezeket a törekvéseket, például az alternatív iskolákat, hiszen ezekből kerülnek ki a magukat szabadnak gondoló, így természetesen semmit sem gondoló, önmegvalósító, képességtelen „szabad emberek”, vagyis a tökéletes fogyasztók, akikre a globális tőkés világgazdaság és világpiac urainak, irányítóinak és tulajdonosainak egyedül és kizárólag szükségük van.

Ez a „szabad ember” a lehető legtökéletesebb rabságban, sötétségben tartható, ugyanis önálló gondolata nincsen, akarata egy hisztiző kiskamaszé, világlátása féldimenziós, múltja nincs (sosem volt), jövője sincs, kizárólag jelen idejű, mint az aranyhal, a pillanat foglya, s mivel az az illúziója és legfőbb hite, hogy ő szabad, elegendő számára ezen illúzió biztosítása. A lehetőség fenntartása, miszerint ő harcolhat újabb és újabb „szabadságokért”, amely „szabadságok” érdekes módon soha, semmi másról nem szólnak, mint az egyén (egyed, indivi­duum) újabb és újabb, egyre perverzebb és betegebb vágyainak kielégítéséről, s ezen kielégülések társadalmi elfogadtatásáról.

Ezeket képzik az alternatív iskolákban, ugyanis ezek a rendszer sziklaszilárd alapjai, biztosítékai. Ezért támogatják a rendszer urai, irányítói és tulajdonosai teljes erővel az alternatív iskolákat, alternatív oktatási rendszereket, a „szabadság” kis köreit. És fontos tudnunk: ez bizony már nem „foglár háta mögötti szabadság” – ó, dehogy! Hát hol vannak már a jó kis otthonos diktatúrák, a „foglár háta mögötti szabadságok”, a „percnyi szabadságok”, „kortynyi szabadságok”? Odavannak azok mind.

Ez már a foglár szeme előtti szabadságok ideje, a tökéletes rabság, amelyben a delikvens, a hasznos idióta saját szabadságának illúziójából épít magának olyan börtönt, amelyből még Sylvester Stallone sem szökhetne meg soha. A rendszer urai ezt tartják fenn és támogatják, miközben saját gyermekeiket olyan fizetős college-okba járatják, ahol kollégiumi rendszer van, egyenruha van, fegyelem van, tananyag van, számonkérés van.

Amelyekben rend van. A saját szabadságuk illúziójába zárt hasznos idióták pedig ezt soha nem fogják észrevenni és megkérdőjelezni, ők ugyanis csak azokat kérdőjelezik meg és vonják kérdőre, akik a rend iskoláját akarják fenntartani, akik szembe mernek menetelni a korszellemmel. Nekik tilos magániskolába járatni a gyereküket. Mert a „szabadok falkája”, a sok rossz, nem fehér ököl autodafét fog rendezni a nyilvánosság általuk uralt tereiben.

Ideát pedig, a korlátozott, a kötelességeket és korlátokat is ismerő, vagyis a valódi szabadság oldalán lévőknek, tehát nekünk egy dolgot kell megtanulnunk még: azt, hogy azok odaát egyáltalán nem számítanak. Tökéletesen érdektelenek.

Pont olyanok, mint a szabadságuk.

(Bayer Zsolt, magyaridok.hu)

Az összes nemzetközi Soros-hulladék NGO követeli az eljárás elindítását Magyarország ellen – Figyelem! Listázunk!

Schwarzenegger lecsózott és borozott egyet a Balatonon!