Támogatás
kedd, október 8, 2024
Támogatás
Támogatás

Bayer Zsolt – Prostik a csapszékben

a
0 komment 0 megtekintés

Régóta tartja magát a szóbeszéd, hogy Gyurcsány, hm, hogy is mondjam, nem mindig egészen józan, amikor pedig nem ártana, ha egészen józan lenne. Legalább.

Pletykák szálingóztak a messzi-messzi Szegedről, a szegedi önkormányzat impozáns palotájából, hogy amikor Gyurcsány legutóbb arra járt Botka Lászlónál, finoman szólva is látszott rajta a szesz.

Ha például elővesszük a Részegség és a véralkoholszint című hiánypótló munkát, akkor Gyurcsány szegedi látogatásáról keringő pletykák szerint Ferenc testvér vagy itt járt: „0,5‰-től 1,5‰-ig – Ez már ittassági állapot. Megfigyelhetjük a piros arcot, a beszéd élénkségét, amit erős kézmozdulatok és az arc mimikája kísér, valamint a hosszadalmas előadást. A mozdulatok hevesebbek és nincsenek összehangolva. Megnövekszik a magabiztosság érzése. Jelentkezik a magasabb vérnyomás, a szemgolyók tágulása és a pulzus megváltozása. A gépjárművezetés veszélyes a pszichikai és a fizikai képességek csökkenése miatt.”

Vagy pedig itt: „1,5‰-től 2,5‰-ig – Ez már részegségi állapot. Minden előbb említett tünet fokozódik. A viselkedés erőszakosabb lesz. Kifejezett a bírálat hiánya a megfontolásban. Az alkoholisták úgy gondolják, hogy mindenre képesek, és elvesztik az ellenőrzést a saját viselkedésük felett. Meghosszabbodott a reakció ideje, a mozdulatok lassítottak. Nehézségek jelentkeznek a gondolkodásban, a megértésben, a figyelemben és az összpontosításban. Sokszor vérnyomáscsökkenés és hányás jön létre.”

Most, e páratlanul fontos munkába beleolvasva úgy tűnik, Ferenc testvér gyakorlatilag feltűnése, vagyis úgy nagyjából 2003 óta be van rúgva. De hangsúlyozzuk, mindezidáig csupán pletyka volt az egész. Pél­dául ezt pletykálták a Gyurcsány-féle matematikaórán átesett újságírók is, akiknek Ferenc testvér ellentmondást nem tűrő hangon kifejtette, miszerint a legnagyobb két számjegyű prímszám a 11.

(„Az alkoholisták úgy gondolják, hogy mindenre képesek, és elvesztik az ellenőrzést a saját viselkedésük felett. Meghosszabbodott a reakció ideje, a mozdulatok lassítottak. Nehézségek jelentkeznek a gondolkodásban, a megértésben, a figyelemben és az összpontosításban.”)

Vasárnap este óta a pletyka nem pletyka többé, hanem állítás. Olyan megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintély állítása, mint Vágó Gábor.
Ő volt az, aki a Nagy Egyeztetés (NE) után a lépcsőn lefelé jövet kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc be volt rúgva a tárgyaláson. Szóval, ahogy Vágó mondta volt, „a pogácsa csak közepesen volt száraz”, ám ha valaki meghív valakiket a házához, és be van whiskyzve, akkor a többieket is megkínálja.

A Gyurcsány részegségére rákérdező újságírónak pedig azt mondta, hogy „igen, átvitt és konkrét értelemben egyaránt”. Nehezen félreérthető szavak. (Persze majd ez is meg lesz magyarázva, mint Gyurcsány Fletó szakdolgozata…) Éppen ezért hagyjuk is itt a levegőben ezt a dolgot, és gondolatmenetünk második felében koncentráljunk az LMP-re!

Bájos, amikor az LMP elmegy Gyurcsányhoz, házhoz megy, ugye, ott talál egy állítólag részeg Gyurcsányt, majd a tárgyalás végén a lépcsőn lefelé jövet elárulják ország-világ előtt, hogy Gyurcsány szerintük be volt rúgva, másrészt kifejtik, hogy azért az utcán tartják a sajtótájékoztatójukat, mert nem akarnak odaállni a DK paravánjához, meg különben is, erősen sértette a komfortzónájukat, hogy abban a székben kellett ül­niük, ahol Fletó szokott ülni, és amúgy sem sikerült megállapodni semmiben.

Hát ez gyönyörű. És olyan gusztusos. Pont mint az egész ellenzék. Úgyhogy nincs is egyéb hozzáfűznivalónk ehhez, mint egy fontos tudnivaló Szélnek, Ungárnak meg Vágónak:

A prosti akkor is prosti marad, ha aktus közben elegánsan eltartja a kisujját.

(forrás: Bayer Zsolt, magyaridok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.