in ,

Bayer Zsolt – A libernyákok szakértői

Miután idehaza, de elsősorban külföldön, ezen belül is a környező országokban ismét jelentősen megugrott a fertőzések száma, a kormány úgy döntött, újra lezárja a határokat.

Miután idehaza, de elsősorban külföldön, ezen belül is a környező országokban ismét jelentősen megugrott a fertőzések száma, a kormány úgy döntött, újra lezárja a határokat. Valóban elég körülnézni, megvizsgálni mondjuk a horvát, ukrán, román, szerb vagy akár szlovén adatokat, és azonnal világossá válik, hogy ez az intézkedés indokolt, helyes és időszerű, éppen úgy, mint volt a járvány első hullámakor.

Mivel pedig ez az intézkedés indokolt, helyes és időszerű, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a 444 (és a hozzá hasonló szemétsajtó) azonnal bele fog kötni ebbe is. Az ostobaság, aljasság, cinikus semmitmondás és beteges hazudozás munkáját most egy magát egészségügyi szakembernek beállító, ócska politikai propagandista, bizonyos Kunetz Zsombor vállalta magára, és a 444 hasábjaira vetette a „sokkal nagyobb a fertőzés esélye egy kórházlátogatáskor mint egy külföldi útról visszatérve” című „cikkét”. Nem cikkről, hanem egy vágy- és politikavezérelt, ellenben kifejezetten kártékony és hazug szövegről van szó, amelyet csak egy gazember képes megfogalmazni.

Ezt bizonyítják az alábbi kitételek:

„Ismét tanúi lehettünk annak, hogy gazdasági, politikai cél sokkal előrébb való, mint a vírus elleni védekezés, hiszen ez a határzár nehezen értelmezhető járványügyi intézkedésnek.”

„Politikailag megint ott tartunk, hogy sikerült megtalálni azt a szálat, ami a nagy tömegek esetében jól kommunikálhatóan azt mutatja, miért nem a kormány, miért nem mi vagyunk a felelősek a járvány terjedéséért, hiszen behurcolják azt. S gondolom a jövőben ürgebőrben fog jönni eztán a zöldhatáron át. Ráadásul ez az intézkedés tökéletesen megosztja a társadalmat is, hiszen akik gazdasági okból nem engedhetnek meg maguknak egy külföldi utat, most kéjes kárörömmel töltheti el őket, hogy ezt a burzsuj rétegnek is megnehezítették. Vastagon megjelent itt is a dögöljön meg a szomszéd tehene gondolkodás is.”

„Gazdaságilag pedig, mindamellett, hogy kivégzi azt az idegenforgalmat, ami a külföldiek tekintetében elsősorban Budapestre irányul, mégiscsak a belső fogyasztást fogja megnövelni annak jelentős és világviszonylatban is egyedülállóan magas áfatartalmával. Ez utóbbi meg az amúgy teljesen lerobbant költségvetést erősíti.”

„Ráadásul míg az Emmi szerint 168 ember hozhatta haza külföldről a vírust, addig csak júniusig 576 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, most éppen a debreceni védőnők között tarol. Tehát ezek a számok is azt mutatják, hogy a vírus belső terjedése a számottevően magas, és a gócpontok egészségügyi és szociális intézményekben vannak. Azaz nem a határokat, hanem ezen intézményeket kellene bezárni, amennyiben ez lehetséges volna, ami persze nem az.”

Kezdjük mindjárt a végével, mert ahogy Pierre mondja a Megáll az időben, „nem mindegy, hogy milyen szinten vagánykodik az ember”. Kunetzcel pedig az a baj, hogy nem csupán becstelen politikai propagandista, hanem hülye is, amelyet remekül bizonyít az utolsó idézet, amelyben összehasonlítja a külföldről behurcolt fertőzések számát az egészségügyi intézményekben terjedő fertőzések számával, mintha a kettő bármilyen összefüggésben lenne egymással, továbbá mintha az egészségügyi intézményeket be lehetne zárni.

De tekintsük át a magyarországi járványügyi intézkedéseket és a kormány tevékenységét a számok tükrében!

Nézzük a mai állapotot.

A mai napig Magyarországon elhunyt 614 beteg. Érdemes vetni egy pillantást arra is, vajon a nálunk elhunyt betegek mennyiben tekinthetőek a koronavírus áldozatainak, vagy kizárólag annak. Itt van például a 612. elhunyt, róla a következőket olvashatjuk: 85 éves nő, alapbetegségei: tüdőrák, heveny veseelégtelenség, vérmérgezés, koponyaűri vérzés, magas vérnyomás, vaszkuláris demencia és szívelégtelenség. Nos, én ugyan nem vagyok olyan fantasztikus egészségügyi „szakértő”, mint ez a Kunetz nevű ócska propagandista, de egy 85 éves, tüdőrákos, veseelégtelenségben, vérmérgezésben és még vagy négy önmagában is halálos kórban szenvedő beteg halálának oka biztosan nem (csak) a vírus. Vagy nézzük az 585-ös számú elhunytat: 87 éves nő, alapbetegségei: hasnyálmirigy-daganat, cukorbetegség, szívelégtelenség, krónikus veseelégtelenség. És a magyarországi 614 elhunytnak minimum a fele ilyen beteg. Vagyis a kormányzat minden különösebb skrupulus nélkül lehagyhatná ezeket a betegeket a vírusban elhunytak statisztikájából – ahogy teszik ezt például Szlovákiában –, és máris legalább ötven százalékkal jobb lenne a halálozási statisztikánk. Nos, ennyit arról, hogy a kormány hogyan „kozmetikázza” a statisztikát. Amúgy pedig a kormánynak kifejezetten kedvezőtlen módon „kozmetikázott” statisztikai adatokból (614 halott) is az derül ki, hogy Magyarország kiemelkedően jól teljesített a járvány elleni védekezésben.

Nézzük meg először azt, mit is jelent ez a 614 halott.

Azt jelenti, hogy április 29-én, a járvány első hullámának tombolásakor már elhunyt Magyarországon 300 ember, és május végére ez a szám 500-ra nőtt. Tehát a május vége óta eltelt három hónapban mindössze 114 áldozatunk van (azt pedig az előbb láttuk, hogy ők sajnálatosan egyebek mellett tüdőrákban vagy hasnyálmirigyrákban szenvedtek).

Persze ez a szám is csak úgy értelmezhető, ha felelevenítjük a többi ország áldozatainak számát. Lássuk:

„2020. április 22.
Belgiumban átlépte a hatezret, Hollandiában a négyezret a koronavírus áldozatainak a száma.”

Tehát például a nálunk összehasonlíthatatlanul gazdagabb Belgiumban, a kifogástalan „liberális demokráciában”, a csodálatos nyitott társadalomban hússzor annyian haltak meg, mint nálunk. (Hollandiában „csak” tizenhárom és félszer annyian…) Ezt olvashatjuk a korabeli híradásokban:
„A fertőzések száma 933-mal 41 889-re emelkedett a 11,5 millió lakost számláló Belgiumban. Az áldozatok 54 százaléka idősotthonokban hunyt el. A közegészségügyi szolgálat szakértői szerint a járvány valószínűleg április 12-én tetőződött. A La Libre című belga napilap szerint Sophie Wilmés kormányfő pénteken újabb korlátozásenyhítő stratégiákat jelent be, de addig is mindenkit „rendkívüli óvatosságra” int.

Luxemburgban lassult a vírus terjedése az előző hetekhez képest, az országban laposodik a járványgörbe. A szerdai adatok szerint 60 új esetet regisztráltak 24 óra leforgása alatt, a halottak száma hárommal nőtt. A félmilliós lélekszámú nagyhercegségben 3618 beteget és 78 elhunytat tartanak számon. A luxemburgi kormány a járóbeteg-ellátás fokozatos visszaállítását tervezi, Paulette Lenert egészségügyi miniszter arra buzdította a lakosságot, hogy ne féljenek felkeresni háziorvosukat.
Szerda délutáni adatok szerint Hollandiában átlépte a négyezret a járvány okozta betegségben elhunytak száma, azonban a helyi sajtó és a közegészségügyi intézet szerint ez a szám a valóságban sokkal magasabb lehet. A hétvége folyamán több mint 40 ezer tesztet végeztek, amelyek újabb 708 főnél mutatták ki a fertőzést. Az esetek száma megközelíti a 35 ezret a hozzávetőleg 17 millió lakosú országban. Mivel az fertőzések és a halálesetek többségében idősotthonokban fordulnak elő, a kormány május 20-ig tartó látogatási tilalmat rendelt el ezekben az intézményekben. Az intenzív kórházi ápolásra szorulók száma 71 fővel 1087-re csökkent. Az országos járványügyi hivatal szóvivője azt mondta, hogy a járóbeteg ellátás visszaállhat lassan a normális kerékvágásba. Olaszország: több, mint 25 ezer halott április végéig, a legtöbb idősotthonokban! Bergamo idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt.”

De lássuk a többi országot is!

halálesetek száma
egymillió főre összes új napi
San Marino 1 208 41
Belgium 633 7 331 124
Andorra 531 41 1
Spanyolország 510 23 822 301
Olaszország 453 27 359 382
Franciaország 362 23 660 367
Egyesült Királyság 319 21 678 586
Hollandia 266 4 566 48
Írország 235 1 159 57
Svédország 233 2 335 81
Svájc 196 1 699 34
Luxemburg 142 89 1
Monaco 102 4
Portugália 93 948 20
Németország 75 6 314 188
Dánia 75 434 7
Ausztria 63 569 20
Szlovénia 41 86 3
Norvégia 38 206 1
Észtország 38 50
Finnország 36 199 6
Románia 34 663 22
Macedónia 34 71 6
Magyarország 31 300 11
Izland 29 10
Moldova 26 103 1
Liechtenstein 26 1
Csehország 21 227 4
Szerbia 19 125 6
Bosznia-Hercegovina 19 63 3
Lengyelország 16 596 34
Litvánia 16 44 3
Horvátország 15 63 4
Görögország 13 138 2
Ciprus 12 15
Montenegro 11 7
Albánia 10 7 2
Bulgária 9 58
Málta 9 4
Fehéroroszország 8 79 4
Lettország 7 13
Koszovó 7 12
Oroszország 6 867 73
Ukrajna 6 239 19
Szlovákia 4 20 2

Összesen 126 335 2423
Dátum: 2020. április 29. 9.00; Adatok forrása: worldometers.info

A Covid-járvány legkisebb mértékben eddig Szlovákiát érintette. Ott egymillió főre vetítve négy, összesen pedig húsz áldozatot regisztráltak. A növekedés ráadásul továbbra is alacsonynak számít, tegnap két fővel nőtt az elhunytak száma. Magyarország az országok listájának középmezőnyében helyezkedik el, egymillió főre vetítve 31-en vesztették eddig életüket a fertőzöttek közül, és a növekedés is mérsékelt. Megjegyzendő azonban, hogy a lista második fele jóval „sűrűbb”. Az utolsó helyezett Szlovákiától 27 fő választja el hazánkat (a népességszám arányosan vizsgálva), míg az első helyezett Belgiumtól 602!

Nos, erre szokták kivételesen aljas és ostoba gazemberek azt üvölteni a parlamentben eltorzult pofával, hogy „az egész kerek világon nálunk halnak meg a legtöbben a vírustól”!

Mindezek után pedig vessünk egy pillantást napjaink adataira:

augusztus 7.
Olaszországban ma ismét nőtt jelentősen nőtt a fertőzöttek száma
Franciaországban a karantén óta nem látott szinten az új esetek száma
A járvány miatti karantén feloldása utáni legmagasabb számú napi új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Franciaországban – derült ki az egészségügyi minisztérium pénteki közleményéből, amelyet az MTI ismertet. Az elmúlt 24 órában 2288 fertőzöttet jelentettek a csütörtöki 1604 és a szerdai 1695 után. A járvány kezdete óta az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 235 ezret a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Az elmúlt 24 órában a halálesetek száma 12-vel nőtt, és így elérte a 30 324-et. A kórházban ápolt betegek száma 49-cel 5011-re csökkent, míg az intenzív osztályon kezeltek száma három nap alatt héttel 383-ra nőtt. Április 8-án még 7148 páciens szorult intenzív osztályon történő ellátására.

Egyesült Államok
Amerikában átlépte a 160 ezret a halálos áldozatok száma
Az Egyesült Államokban meghaladta a 160 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és kórház péntek délelőtti adataiból. A legtöbb halálos esetet Kaliforniában, Texasban és Floridában regisztrálták, s miközben több tagállamban a járvány enyhülését tapasztalják, 23 tagállamban emelkedik a vírus okozta Covid–19 fertőzésben és szövődményeiben elhunytak aránya. Erősödik a járvány Nevadában és Louisianában. A diagnosztizált fertőzöttek száma egyébként az országban több mint 4,9 millió.”

Indokolt, helyes és időszerű mind a tavaszi, mind a mostani számok tükrében ismételten lezárni a határokat? Igen, az. És mit gondolnak, vajon mit ígér választóinak Biden arra az esetre, ha megválasztanák elnöknek? Hát azt, hogy hermetikusan le fogja zárni az Egyesült Államokat!

„Elnökké választása esetén teljesen lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt – jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ABC televízió péntek éjjeli híradójának adott interjújában.

„Lezárnék mindent, hallgatnék a tudósokra” – mondta a demokraták elnökjelöltje. Hangsúlyozta: készen állok bármit megtenni az emberéletek megmentése érdekében, mert az országot nem indíthatjuk be addig, amíg a vírust nem győztük le.”
Vajon milyen tudósokra hallgat Biden? Kunetz biztosan nincsen közöttük…

S miközben Biden hermetikusan lezárná az Egyesült Államokat (és Kunetz kussol), a demokrácia és az önkormányzatiság nagyobb dicsőségére a hazaáruló, közveszélyes gazemberekből álló olasz kormány megvétózza a szicíliai és lampedusai kormányzók és polgármesterek azon döntéseit, miszerint a helyzet tűrhetetlensége és a járványveszély miatt le- és bezárják a menekülttáboraikat és nem engednek kikötni több migránstaxiztató Soros-hajót.

Hiszen a fertőzötten érkező migránsok beengedése az országba kifejezetten jót tesz a járványnak. Legalábbis a „szakértő” Kunetz szerint.

 

(Bayer Zsolt, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Brutális számok! Évtizedek óta nem nyaralt ennyi magyar itthon nyár közepén, mint idén

Nagyon pörög! Már 30 ezer aláíró a fenyegetőző Gyurcsány ellen!