Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Baj van! Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett Dél-Afrikába

0 megjegyzések 45 megtekintés

Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett hadgyakorlatra a dél-afrikai Richards Bay kikötőjébe – számolt be szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Az Admiral Gorskov nevű hajó legénysége részt vesz a dél-afrikai fegyveres erők napja alkalmából rendezett ünnepségeken, ezenkívül a helyi és a kínai haditengerészeti erőkkel közösen tartandó manővereken. Ennek során a tengeri biztonságot fenyegető veszélyek elhárítását célzó feladatokra összpontosítanak. A hajó parancsnoka, Igor Krahmal elmondta, hogy a fregatt a Cirkonok mellett Kalibr robotrepülőgépeket is hordoz.

 

A gyakorlatok kezdete szinte egybeesik az ukrajnai orosz invázió első évfordulójával, és Vlagyimir Putyin orosz elnök azon döntését követi, hogy felfüggeszti az Egyesült Államokkal kötött utolsó jelentős nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződést. A fregattot idén januárban állították hadrendbe. Fedélzetén lévő hiperszonikus rakéták képesek megbízhatóan áthatolni a lég- és rakétavédelmi rendszereken, a sebességük kilenc Mach feletti (óránként 11 kilométernél többet tesznek meg), a hatótávolságuk pedig meghaladja az ezer kilométert. A hajó január végén az Atlanti-óceán nyugati részén tesztelte csapásmérő képességét.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

 

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.