Támogatás
vasárnap, április 27, 2025
Támogatás
Támogatás

Az RTL egykori sztárja most Kunhalminak is nekiment „1948” miatt

0 megjegyzések 36 megtekintés
A március 15-i megemlékezéseken a szocialista párt két nagyágyúja, Kunhalmi Ágnes és Hiller István állnak rettenthetetlen magyarságukkal a vártán és egymás szavait isszák a melengető márciusi szélben. Kunhalmi Ágnes kokárdás kabátkájában imígyen beszél:
„Most is azt gondoljuk, hogy akkor, 1948-ban Magyarország az európai progresszióhoz tartozott.”

 

Kunhalmi Ágnesnél nem csodálkozunk, hogy szeme se rebben, hiszen tartott már ő papírcetlit a parlamentben azzal a szöveggel, hogy „Képviselőkbe -folytani- a szót illendő?
Viszont Hiller Istvánnak – aki végzettsége szerint történész is a politikai szerepén túlmenően – sajnos egyetlen arcizma sem rándul a hallottakra az erről készült videó tanúsága szerint.
Szomorúságom ebből fakad és még azt is el tudom képzelni, hogy hirtelen csak belökték őket elmondani az elmondandót, de azt se tudták hol vannak és miről beszélnek. Pedig 1848 és 1948 progressziója között némi különbséget azért fel lehet fedezni, de az már egy másik történelemóra.
Aki beszél, azt nem menti, ha esetleg csupán nyelvbotlás miatt mond azt, amit mond. Az írástudó értelmiségnek ugyanis felelőssége van még a Kunhalmi féle „írástudatlanokkal” szemben is és ez fokozottan igaz egy megbecsült történészre, esetünkben Hiller Istvánra vonatkoztatottan is.
Bognár Zsolt /Parabolha/

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.