in ,

Az őszödi messiás – Gyurcsány nagy kormánybuktatása vidéken is kifulladt

Szegeden is épp olyan sikeres volt a nagy kormánybuktató akciója Gyurcsány Ferencnek, mint Budapesten. Azaz még idő előtt kifulladt.

Emlékszünk még? A Soros-Sargentini-jelentés elfogadásán felbuzdulva Gyurcsány Ferenc meghirdette az “Ellenállást”, és azzal hitegette nyugdíjas híveit, hogy addig nem tántorítanak, amíg meg nem buktatják azt a hatalmas diktatúrát, ami hazánkban uralkodik.

Ebből annyit sikerült összehozni, hogy picit kimentek a DK-s szimpatizánsok hordókat verni, majd Gyurcsányék gyakorlatilag le is mondták a tüntetéssorozatot, és inkább átvonultak Botka László városába. S hogy mi lett az eredmény?

A Szegedma beszámolója szerint alig 200 nyugdíjast tudott Gyurcsány mozgósítani a szegedi nagy kormánybuktatásra. Nem túl meggyőző seregszemle.

Volt pár összeszólalkozás is, ahol Gyurcsány szimpatizánsai két szarházizás és még néhány cigányozás között mutatták be, mennyire fontos nekik az európai kulturáltság:

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A világ minden tájáról kap támogató üzeneteket Orbán Viktor

Osztrák politikus: elítéljük a Soros-Sargentini-jelentést, Magyarország halad a helyes úton