Támogatás
szombat, április 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Az internacionalista Gyurcsányék közölték: Európa a hazájuk, Magyarország pedig csak az otthonuk

0 megjegyzések 57 megtekintés

Gyurcsány Ferenc és felesége eddig sem kápráztatott el bennünket lobogó hazaszeretettel, nagyrészt annyi közük van a nemzethez, hogy általában magyarul beszélnek, de szívüket a bolsevik eszmék és internacionalista jelszavak uralják és töltik ki. Amikor lehet, igyekeznek belerúgni Magyarországba és a magyarokba, ezt megtették akkor, amikor kormányon voltak, és akkor is, amikor ellenzékbe kerültek. Ebben legalább következetesek: minden jó, ami a magyaroknak rossz. A legújabb önbeteljesítő üzenetüket a Demokratikus Koalíció saját honlapjára töltötte fel, ahol az európai életről zagyválnak, és az egyik bemutatkozó szövegpanelban azt írják ki, hogy Európa a hazájuk és Magyarország az otthonuk. Normális embereknél ez fordítva szokott zajlani, de a bolsevik kultúrkör egészen másképpen gondolkodik.

 

A kommunistákról tudjuk, hogy még a pártjuk nevével is jelezték, hogy nem tartják valójában magyaroknak magukat, hiszen Kommunisták Magyarországi Pártjaként jegyezték őket. Ez már bő száz éve is irányt mutatott mindenkinek, hogy kétsége se legyen senkinek: az internacionalista maszlag mindenek felett. Az őrületükben mindig elképesztő ígéretek szerepeltek, az ingyen sör és az örök élet magasságát célozták meg az elvtársak, ahol dolgozni sem kellett, mégis tejjel és mézzel folyt a Kánaán. A valóság száz éve is kiábrándító volt, és manapság sem változott semmi, hiszen káosz, megnyomorított életek és rengeteg halott szegélyezte Európa nagy barátjainak útját. De ígéret most is van.

 

Itt van tehát a büszke munka, némi szánalmas önfényezéssel, de a nyugatos, boldog országról Gyurcsány Ferencék már megmutatták, hogy számukra mit jelent. Szemkilövetést, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését, reggel, éjjel meg este folytatódó hazugságot és tökéletes káoszt. Köszönjük, nem kérünk, inkább menjenek haza, Európába. Nekünk jó lesz a Kárpát-medence is hazának, mert mi a hazánkban otthon is vagyunk.

 

 

(Szabó Gergő, pestisracok.hu)

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.