in , ,

„Az Európai Parlament szavazása csak löketet fog adni a nemzeti erőknek”

A Sargentini-jelentés bejárta az egész világot, ám egy publikáció szerint az európai elit önmagát gáncsolta el a jelentés megszavazásával

A Sargentini-jelentésről zajló vitáról és szavazásról a Breitbart londoni főszerkesztője is megemlékezett, publikációjában először is leszögezte: a szavazás végeredményben csak tovább mélyíti a szakadékot a nemzeti politikai erők és az uniós bürokrata tábor között.

Ez a szavazás ugyanis semennyire nincs összhangban azzal, amit a brüsszeli elit egyfolytában hangoztat, nevezetesen, hogy „több, szolidárisabb, szorosabb” uniós együttműködés szükséges. Ez a jelentés pont az ellenkezőjét érte el Raheem Kassam szerint.

Fotó: AFP

Nem feledkezik meg az író arról, hogy tavaly Lengyelországot pont ugyanígy, a hetes cikkellyel való riogatással próbálta meg zsarolni az Európai Unió. Mindez azonban azért érdekes, mert az unió ezek szerint a demokráciát úgy kívánja védelmezni, hogy felfüggeszti a tagállamok demokratikus szavazati jogát.

Raheem Kassam ezért úgy látja, hogy az a folyamatos támadás, amit Magyarország kap az Európai Parlament részéről, csak nagyobb löketet fog adni a nemzeti politikai erőknek. Hiszen, mint mondja, a magyar képviselők ezek után jogosan mondhatják azt, hogy ők megpróbáltak együtt dolgozni az európai elittel, de egyszerűen nem érdekli őket semmi a saját dogmáikon kívül.

Magyarország, a visegrádi négyek, a britek valamint az olaszok egytől egyig mind az elburjánzott brüsszeli centralizáció ellen küzdenek. Ennek pedig az egyik nagy győztese Kassam szerint Donald Trump lehet, aki a felsorolt országok vezetőihez hasonlóan szintén nemzeti politikát folytat, és így egyáltalán nincs ínyére Merkelekkel, Macronokkal, Junckerekkel üzletelni.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Washington kitüntette Magyarországot!

Nándorfehérvár hőseiről készül történelmi film – De miért Szász Jánossal???