„Az árulás a legsúlyosabb politikai bűn. Ez nem egyszerűen egy Orbán-szabály, hanem a politika alaptörvénye.
Csak az tud elárulni, akiben megbíztam, mivel akiben nem tudok megbízni, az el se árulhat. Számolok vele, hogy nem számolhatok vele.
A bizalom nem keletkezik magától, azért meg kell dolgozni, ki kell érdemelni, tenni kell érte. A bizalom elkötelezettség. Nem lekötelezettség, mert az valójában a hála, hanem elkötelezettség, ami meg más szóval a lojalitás.
A lojalitás nem függ attól, hogy igaza van-e a másiknak. Éppen azért politikai erény, mert akkor is fennmarad, ha esetleg a másik téved. Sőt, éppen ekkor mutatkozik meg erény-jellege. Azért erény, mert nem könnyű, hanem esetleg nehéz gyakorolni. Amellett ugyanis könnyű kiállni, aki mindig nyer, mindig erős, mindig igaza van és sohase téved. De általában nem mindig nyerünk, van, hogy elbukunk, nincs mindig igazunk és előfordul, hogy tévedünk.
Ilyen határhelyzetekben dől el, hogy ki tart ki mellettünk, ki marad lojális.
A lojalitás azért erény, mert még akkor is bízok benned, ha esetleg tévednél, ha hibázol. Azért tudom ezt megtenni, mert nem vitatom el a jószándékodat. Azt se felejtsük el, hogy mi van akkor, ha esetleg én tévedek, ha én hibázok. Először is abban tévedek, hogy úgy látom, hogy te tévedtél. Szóval, lehet hogy igazad van, ám én azt gondolom, hogy tévedtél, és akkor végső soron én tévedtem. Na, akkor mi történik? Vagy akkor mi lesz, ha én botlok meg, én hibázok, mit tegyen akkor a másik, mit tegyen a közösség, akihez úgy érzem, hogy tartozom. Nem várok el én is ilyen helyzetben kiállást, támogatást, lojalitást?
És az is előfordulhat, hogy nem tudok többé közösséget vállalni veled, veletek. Hogy amit te mondasz, képviselsz, teszel, az nem fér össze azzal, amit én mondok, képviselek, teszek. Itt a kulcs »a nem tudok többé«, ami azt jelenti, hogy korábban tudtam, legalábbis van előtörténetünk, van közös munkánk, erőfeszítésünk, közösen osztott hitünk, meghozott áldozataink, hogy van múltunk.
Ez is egy határhelyzet. Tiszteletre méltó, ha valaki úgy gondolja, neki nem megy tovább és megadja a tiszteletet nekem azzal, hogy ezt el is mondja. Ilyen az élet, azért becsüljük egymást továbbra is, megköszönjük egymásnak, hogy együtt dolgozhatunk a közös céljainkért.
Az ember erre azt mondja, van ilyen.
Tegnap azt hiszem, nem ezt történt.”
– írja G. Fodor Gábor.
