Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Az árnyékminiszterek elfoglalták a helyüket, az árnyékszéket – Vadai Ágnes államtitkárként részt vett a hadsereg leépítésében, most árnyékminiszterkedik

0 megjegyzések 83 megtekintés

Dobrev Klára árnyékkormányát számos kritika éri, ezek közül az egyik az, hogy – a névadót leszámítva – mindössze két női tagja van. Egyikük a 48 éves, karcagi születésű, hat idegen nyelven beszélő Vadai Ágnes, aki megkapta a honvédelmi árnyéktárcát. A jogász, közgazdász végzettségű politikus a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok idején jött rá arra, hogy ért – az egyébként alapvetően férfias – munkához, nem csoda, hogy 2007 és 2010 között a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt, 2014 és 2022 között pedig az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának a tagja.

Vadai 1999-ben lépett be az MSZP-be – a Fiatal Baloldal egyik alapítója –, 2004 és 2010 között az országos elnökség tagja is volt. Ennek ellenére 2011-ben Gyurcsány Ferenc

– akivel különösen jó viszonyt ápol –
első hívó szavára átigazolt a DK-ba, ahol különböző vezető tisztségeket töltött és tölt be. 2002 óta parlamenti képviselő, idén áprilisban listáról szerzett mandátumot.

Az árnyékkormány hivatalos honlapján azt írták róla, „Vadai Ágnes hozzáértését és gyakorlati tapasztalatát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 15 éve napi szinten foglalkozik hazánk biztonságpolitikai helyzetével, számtalanszor folytatott egyeztetést a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók érdekvédő szervezeteivel, tisztában van a magyar honvédelem működésének intézményi és személyi hátterével”.

Ezt a véleményt azonban legfeljebb a balliberális térfélen osztják. A Fidesz tavaly januárban azt válaszolta egy megszólalására, hogy „Vadai Ágnesnek személyes felelőssége van a magyar hadsereg leépítésében, mert államtitkárként hagyta, hogy eladják a Magyar Honvédség fegyvereit, leépítették és kiszolgáltatottá tették az országot”. Rétvári Bence belügyi államtitkár pedig ma az árnyékkormányra reagálva úgy fogalmazott: (Vadai) „Két évvel ezelőtt még vehemensen arról posztolt, hogy

»a hadsereg az új stadion«,
vagyis követelte a haderőfejlesztés leállítását, a honvédelmi pénzek más területekre való átcsoportosítását.”

De nemcsak honvédelmi, rendészeti, biztonságpolitikai kérdésekben fejti rendszeresen az álláspontját, pártpolitikai ügyekben sem rejti a véleményét véka alá, s kíméletlenül támadja a kormányt, a Fideszt és Orbán Viktort. Vadai volt például az, aki 2015 májusában alelnökként a Demokratikus Koalíció nevében közölte, vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc „magyar állampolgárokkal” szemben.

 

 

(mandiner.hu)

 

 



 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.