Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Az álnemzeti, háborúpárti Borisz Dzsonzon oda került, ahova való – Az sem lesz jobb, ami jön helyette

0 megjegyzések 13 megtekintés

Szégyen, hogy nincs egy értelmes politikus a környéken….illetve de, van, Orbán Viktornak hívják. És ezzel kifújt, nincs több.

Sem egy normális, okos, bölcs nyugat-európai miniszterelnök, sem egy értelmes ember a tengeren túl, illetve ott is van talán Trump, de ő nem elnök. Jelenleg.

A lengyelek is kimutatták foguk fehérjét, Morawieckitől Dudáig, a háború kapcsán előálltak militáns, háborúpárti ostoba politikájukkal, és csalódásunk az egekbe szökött. Rájuk sem lehet számítani.

Borisz Dzsonzonnal ugyanez a helyzet. Korábban még úgy tekintettünk rá, mint valami különc, aki nem rabja a hatalmas háttérnek (olvasd össze fordítva). Aztán kiderült, hogy de, rabja, mit rabja, szolgája.

Szóval Borisz már rég nem az, akiről azt gondoltuk, hogy aki. Sosem volt az. Csak egy újabb csalódás. Tagja a Brancsnak, a Hatalmasoknak, az irányítóknak és irányítottaknak.

Bizonyára elégedetlenek voltak vele, és leszóltak fentről, hogy jöjjön egy botrány, amibe bukjon bele.

Hát jött egy botrány, és szépen lassan, de belebukott.

Függöny.

 

mindenszo.hu

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.